Nem zár be a tanoda

Sárkeresztúr - Egyedülálló kezdeményezést valósítottak meg a településen. A Tanoda program keretében a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését tűzték ki célul. Harmincöt helyi felső tagozatos vállalta a délutáni tanodát.

Miskei Anita

Befejeződött a Jobb Otthon  Szociális és Egészségügyi Ellátásért Alapítvány Tanoda programja, amely tavaly  kezdődött Sárkeresztúron. Előbb a művelődési ház adott otthont a programnak, s az abban részt vevő gyermekeknek, majd az alapítvány saját házat  vásárolt a faluban, ahol a  célok megvalósítására törekedtek. A sárkeresztúri tanoda elindítására az alapítvány adott be pályázatot a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A pályázat sikeres volt, olyannyira, hogy a teljes igényelt támogatást megítélték a szervezetnek: összesen 21 millió 995 ezer 820 forintot.

Az alapítvány munkatársainak legfőbb célja az volt, hogy a tanodába járó gyermekek képességeit fejlesszék, s a tanulmányi eredményeik javítására törekedjenek.
Zsigmond Ágnes, a Jobb Otthon Alapítvány kuratóriumi titkára hangsúlyozta, harmincöt sárkeresztúri gyermeket írattak be szüleik a tanodába. Elsősorban felsősöket fogadott a délutánonként működő intézmény, de olykor a tanodások testvérei is ott voltak. Közel tíz  pedagógus és önkéntesek segítették ezidáig sárkeresztúri tanodába járókat. A hátrányos helyzetű kistérségben ugyanis sok a sajátos nevelési igényű, esetleg tanulási zavarral küzdő gyermek, akik kis segítséggel magasabb szint elérésére, jobb tanulmány eredményre, s leginkább továbbtanulásra is alkalmasak. Elsősorban  a településen élő hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, képességeik továbbfejlesztésére szolgált a program.

Az abai kistérségben szociális alap- és szakellátási feladatokat felvállaló alapítvány szerint a szakmai munka, amely eddig folyt,  illeszkedik a helyi oktatási rendszerbe, teljes körű kapcsolatot tart a közoktatási intézményekkel. A program célja nem elsősorban a korrepetálás volt, inkább a műveltségi területenként megszervezett fejlesztő és ismeretbővítő foglalkozásokkal, egyéni képességfejlesztéssel, a helyi társadalom értékeinek megismertetésével a tanulók lehető legharmonikusabb szocializációja. Felkínálták az egyetemes és a hazai cigány kultúrával való mélyebb megismerkedés lehetőségét. Alapelvük, hogy az egyéniséget nem csak az egyes emberrel, hanem az etnikai közösségekkel kapcsolatban is értéknek tekinti. Zsigmond Ágnestől megtudtuk, hogy az uniós támogatással megvalósult programnak lesz folytatása. Egyrészt az alapítvány pályázatában vállalta, hogy továbbra is működteti a tanodát. Emellett újabb pályázati forrásokat keresnek, hogy a jövőben is rendszeresen, akár minden nap működhessen majd a tanoda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!