Nem mind arany, ami jól fénylik - tippek kisbefektetőknek!

Budapest - Egyre több kisbefektető választja az aranyat, mint befektetési formát, amely valódi alternatívát jelent a lakossági megtakarítási piacon a hagyományos termékek mellett.

Klecska Ernő

Miközben ma már bárki biztonsággal vásárolhat hivatalos jelzéssel ellátott, a világon bárhol elfogadott tömbaranyat vagy érmét, ezek megvásárlása mégis körültekintést igényel.   A legelső kérdés talán, hogy ki árulhat egyáltalán aranyat, de kiemelt szempont a minőségi garancia kérdése is. Aranyat kizárólag a szakhatósági (NEHITI) engedéllyel rendelkező cégek értékesíthetnek, a minőségi garanciát pedig (illetve ezen túl mindennemű egyéb garanciát is) a fizikai aranytömbök esetében az aranytömbök gyártója adja, illetve garantálja. Nyilvánosan elérhető az a hivatalos lista, amelyen ha egy adott cég szerepel, biztos lehet benne a vásárló, hogy az olyan tömböket állít elő illetve forgalmaz, amelyek a világon mindenhol elismertek. A nemzetközi szabványoknak megfelelnek, ezért a világ minden pontján ugyanazt az értéket képviselik.


- Szolgáltató esetén emellett érdemes még megvizsgálni a tulajdonosi hátteret, hogy kik és milyen formában állnak a cég mögött, amellett a megvásárolt aranytömb mellé kapott certifikátot is, mert ezen azok az adatok találhatóak, amelyek megegyeznek a hozzá tartozó tömb adataival! - hívja fel a figyelmet Nagy Attila, a Solar Gold értékesítési igazgatója.
  Ha kiválasztottuk a megfelelő gyártót illetve szolgáltatót, legalább ennyire fontos eleme a befektetésnek az ár, illetve az árgarancia kérdése is. Mivel az arany árát több tényező is befolyásolja (például az arany árfolyama, valamint az euródollár vagy az euróforint árfolyama) ezért az egyes szolgáltatói honlapokon, így a Solar Gold honlapján a feltüntetett árak is tájékoztató jellegűek. Ezek természetesen kiindulási alapnak megfelelnek, és ezektől számottevő változás ritkán fordulhat elő.
- Ha az ügyfél fixálja a megbeszélt árat, azt onnantól kezdve minden esetben garantálják - magyarázza Nagy Attila.
- A kiválasztás után felvetődik a mennyiség kérdése: milyen mennyiséget, mikor érdemes megvásárolni, utána mikor és mennyivel érdemes kiegészíteni?
- Azt, mint bármelyik más befektetési termékek esetén is, egy személyes beszélgetés alapján tudják felmérni  - magyarázza a szakértő. Megvizsgálják az egyedi igényeket, ennek alapján pedig a szakemberek tanácsot adnak a vásárlás, illetve befektetés lebonyolítását illetően.
Sokszor felmerül az a kérdés, hogy érdemes-e őriztetni az aranytömböt? A válasz: igen!   Érdemes a tömböket őriztetni, hiszen komoly értéket képviselnek, az otthoni tárolás nem a legbiztonságosabb, a lakossági széfek pedig mindössze 2 millió forintos értékhatárig biztosíthatók. A szolgáltató és az ügyfél közös érdeke, hogy a tömbök a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, és ezt egyre inkább így látják maguk a megtakarítók is.
Az árupiaci szakértő Solar Capital mellett piacra lépő Solar Capital Gold az aranypiaci szegmens specialistájaként kínál aranybefektetéseket; fizikai arany, és hazai piacra újonnan bevezetett aranyszámla formájában. 2011-ben Demján Sándor közvetlen tulajdonszerzéssel erősítette a 2009 márciusában piacra lépett Solar Goldot. A társaság a Solar Capital eddigi, jellemzően áru-, részvény-, és devizapiaci befektetési szolgáltatásai mellett az aranypiac szakértőjeként teszi elérhetővé a fizikai arany befektetéseket, valamint az aranyszámla megtakarítási programot.

Nagyon kell az arany a  kínai gömböcnek

A sanghaji aranytőzsde a nemesfém ármozgását lekövető ETF-ek indítását tervezi, hogy a világ második legnagyobb fogyasztójának számító Kína egyre növekvő aranyéhségét kielégítse  adta hírül  a portfolio internetes tőzsdei szakportál. (Az Exchange Traded Fund tőzsdén kereskedett indexkövető alapok a nyílt végű befektetési alapok speciális formái.)
Kína a világ legnagyobb aranykitermelésével büszkélkedhet, miközben a második legnagyobb fogyasztónak számít. A kínai, befektetési jellegű kereslet az első negyedévben megkétszereződött, így Indiát maga mögött hagyva a világon a legnagyobb kereslet itt mutatkozik az aranyérmék és aranytömbök iránt.  Kínában eddig nem álltak rendelkezésre tőzsdei ETF-ek, így azok megjelenése az aranypiaci keresletet csak tovább erősíthetik. A befektetők jórészt fizikai formában vásárolhattak aranyat. A Lion Fund Management-nek januárban sikerült 3,2 milliárd dollárt bevonnia az országban, hogy az alap külföldi tőzsdén kereskedett aranypiaci termékekbe fektessen.

 A színarany 999.9 százalékos tisztaságú.

 Az aranytömbök egyedileg sorszámozottak.

 Vásárlása az európai uniós csatlakozás óta Magyarországon is vám- és áfamentes.
 A nemzetközi minősítést a good delivery felirat jelzi, a tömbök minőségi bizonyítvánnyal rendelkeznek.

 Sokféle kiszerelésben van, de a legjellemzőbb tömbméretek: 100, 250, 500 és 1000 gramm.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!