Nem küldenek el kinevezett pedagógust

Sárbogárd - Az esős időjárás a városban szerencsére nem okozott jelentősebb gondokat, a településről kifolynak a vizek a Nádor-csatornába, amelynek a vízszintje tartósan magas.

V. Varga József

Szó sincs pedagógusok elbocsátásáról, kinevezett pedagógust nem küldenek el - hangsúlyozta Juhász János polgármester a keddi képviselő-testületi ülésen egy félreértést tisztázandó. A létszám kiszámításánál az oktatási intézmények figyelembe vették az osztálylétszámot, az egyéni foglalkozásra meghatározott időkeretet, a kötelező és a nem kötelező tanórai keretet, a napközis és tanulószobai foglalkozásra előírt időkeretet és a pedagógusok törvény által meghatározott kötelező óraszámát. A Mészöly Géza iskola pedagógus álláshelyeinek számát szeptembertől 37 főben határozta meg a testület, a Szent István iskoláét 10, a sárszentmiklósi iskoláét 34, a nagylóki iskoláét 7 főben. A Szent István iskolában áttanítással pótolják a megtakarított két és fél álláshelyet.
A korábbi szolgáltató május végével felmondta a négy helyi autóbuszjáratra kötött szerződését az önkormányzattal. A pályázati eljárás több hónapot vesz igénybe, ezért a tömegközlekedés biztosítását ideiglenes jelleggel oldották meg, a legkedvezőbb ajánlatot egy fehérvári kft. adta (kilométerenként 210 forint plusz áfa), azzal kötöttek szerződést. A településrészek szétszórtsága, a közintézményekhez való eljutás biztonsága indokolta a haladéktalan lépést. A négy járat összes futásteljesítménye napi 450 kilométer, a nyári szünetben pedig 350 kilométer. Egyidejűleg a testület kiírta a pályázatot a közigazgatási területén a  buszközlekedés közszolgáltatási szerződéses ellátására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!