Nagyjából helyreállt a vasóti közlekedés

FMH - A Mávinform tájékoztatása szerint részben helyreállt a vasúti közlekedés az országban kedden délutánra. A vonatok közül ugyan néhány még késik, főleg az elővárosi közlekedésben lehetnek fennakadások.

MTI

A vidéki vonalakon a legtöbb vonat már késés nélkül közlekedik, csupán azoknál a járatoknál kell arra számítani, amelyek eleve késéssel indultak egy Budapestről - mondta Miklós Éva sajtóügyeletes.
Hozzátette: bár nem a hideg és a hó miatt, de fennakadások vannak bizonyos elővárosi vonalakon. Vác és Vácrátót között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat, mert az egyik mozdony meghibásodott; emiatt 20-30 perces késésekre kell számítani. A Budapest-Hatvan vonalon pedig 10-50 percet késnek a szerelvények, mert korábban eltörött a sín Aszód és Gödöllő között - tette hozzá.
Kedden délben a MÁV még arról tájékoztatott, hogy az ország egyes részein késésekkel közlekednek a szerelvények, egyes távolsági vonatok esetében 30-40 perces késéssel is számolni kell.
Az elmúlt napokban a lehullott jó, majd a hideg időjárás miatt fennakadások voltak az ország vasúti közlekedésében. Előfordult, hogy a három nagy budapesti pályaudvar közül egyik sem tudott fogadni vagy indítani járatokat, mert a váltóberendezések meghibásodtak és sok volt a síntörés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!