Művészbarátok a tárlaton

Székesfehérvár - Tóth László - vagy ahogy mindenki nevezi: Tóth Laci - képzőművészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás, Művészbaráraim címmel A Szabadművelődés Házában.

Szabó Zoltán

A  ma esti megnyitóra  sokan voltak kíváncsiak, és többen eljöttek azok közül is, akinek a művei ott láthatók a falakon. Ott volt persze Tóth László (Laci) is, akiről A Szabadművelődés Háza igazgatója, Kiss Dorottya  elmondta, hogy  éppen 36 éve lett a ház munkatársa, később igazgatója. Októberben  nyugdíjba vonul, s ezzel a kiállítással tisztelegnek munkája előtt. Annak egyik fontos fejezete éppen a kiállítások szervezése volt, amelyeket 1984 óta ő csinált.  Ezt már Szűcs Erzsébet  művészettörténész tette hozzá, aki  megnyitotta  a valóban színvonalas tárlatot,  és beszélt azokról  az alkotókról, akik  művészbarátokká lettek. Tóth László elmondta, hogyan  fogott hozzá a kiállítások rendezéséhez, és ebben Ujházi Péter  segített neki. Ujházi képei ott vannak a tárlaton, akárcsak  mások mellett feLugossy László, Banga Ferenc,  Hegedűs 2 László,  Kopasz Tamás,  Somogyi Győző, Kohut Mihály, Jónás Attila művei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!