Méltó tisztelgés a Mester előtt: nagysikerű Esztergomi mise a Harmonia Albensis zárásaként

Gyermekkorban elhagyott szülőhazája iránti elkötelezettségét Liszt mindenekelőtt egyházzenei művek megalkotásával szerette kinyilvánítani: örömmel vállalt minden ilyen jellegű felkérést, s boldog volt, amikor 1855-ben Scitovszky János hercegprímás őt bízta meg az esztergomi bazilika felszentelésének alkalmával tartandó ünnepi mise megkomponálásával. Az ötlet korábbról datálódik: Scitovszky 1846-ban, még pécsi püspökként találkozott először a zeneszerzővel, amikor is művet rendelt tőle a pécsi székesegyház újjáépítésének megünneplésére. Ez a darab végül nem készült el, de a főpap nem felejtette el ígéretét: tíz évvel később hercegprímásként tett neki eleget. A mester tudása és az ügy iránti lelkesedése legjavát adta: kilenc hét alatt alkotta meg a kompozíciót. Odaadására jól rávilágít egy barátjának tett megjegyzése: - Valóban elmondhatom, hogy a misémet inkább imádkoztam, mint komponáltam.

Sajnos, e lelkesedést nem mindenki osztotta: Lisztnek nemcsak hívei voltak Magyarországon... A legtöbbet az addig jó barátnak hitt Festetics Leó gróf tette a vállalkozás ellehetetlenítéséért: máig ismeretlen okból megpróbálta rábeszélni a hercegprímást a megbízás visszavonására. A művel kapcsolatban képtelen álhírek keringtek a bemutató előtt: háromórás hosszúságról, hétszáz főt igénylő kórusról, óriási költségekről, végül az eseményhez méltatlan világi hangvételről, modernkedő kakofóniáról szóltak a láthatóan irányított kommentárok. Liszt természetesen a reprezentatív alkalomnak megfelelő művet alkotott, de szó sem volt túlkapásokról: a bő háromnegyedórás mise stílusában egységes, emelkedett, megragadóan szép kompozíció. Az 1850-es évekből származó nagy, újító szellemű Liszt-zenékkel (például a szimfonikus költeményekkel) persze több minden rokonítja: például vissza-visszatérő motívumok vernek hidakat az ily módon egységbe forrasztott tételek közé. A harmóniakezelés és a hangszerelés fantáziadús, az akkori füleknek nyilván igen modern megoldásai sem öncélúak: a szöveg kifejezését szolgálják erőteljes színeikkel és gesztusaikkal. Liszt hívei (mindenekelőtt Augusz Antal báró) végül sikerre vitték az elképzelést, s az 1856. augusztus 31-i ősbemutató, majd a szeptember 4-i első pesti előadás fényes diadala mindenben igazolta a mestert és odaadó támogatóit.

Örömmel üdvözöltük a tényt, hogy a Liszt-bicentenárium tiszteletére városunkban is felhangzott az Esztergomi mise. Székesfehérvár számos muzsikusa egyesítette erőit a produkcióban: a Primavera Vegyes kar (Szabó Adrienn), a Kodály Gimnázium Kórusa és az Alba Regia Vegyes kar (Kneifel Imre) és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vállvetve küzdött a közös célért. Az összkart a Rádiókórus néhány kiváló énekművésze erősítette, az énekszólókat Fodor Beatrix, Gál Erika, Mukk József és Jekl László  szólaltatta meg - kiválóan, vezényelt Drahos Béla. A teltházas közönség erős tapsával fogadott, korrekt előadás mindenben megfelelt az alkalomnak: a befektetett nem kis munka eredményeként a nagy mű körvonalai, karakterei világosan kirajzolódtak, jól követhettük a textus gondolatgazdag fordulatait. A nagy fokozások utáni, kellő erővel megszólaló csúcspontok valóban ünnepi atmoszférát kölcsönöztek az idei Harmonia Albensis-sorozat záróestjének: a királyok városa méltón tisztelgett a zongora királya, a 19. század egyik zeneszerző-óriása előtt.