Megújul a 62-es út, szeptemberre átadhatják a vasúti felüljárót

FMH - Hamarosan elkészül a 62-es főút új felüljárója, amely a Budapest-Fehérvár vasútvonal fölött halad át - megújul a megyeszékhely legbalesetveszélyesebb kereszteződése.

Dunaújvárosi Hírlap


A tervek szerint az elkövetkező években a főutat Dunaújváros és Fehérvár között teljes hosszában felújítják, burkolatát megerősítik és ahol lehetséges, ott elkerülik a lakott településeket, biztonságosabbá teszik a csomópontokat.
Különösen fontos ez az olyan vasúti kereszteződésekben, mint a fővárost Nagykanizsával összekötő vasúti pálya és a 62-es út találkozása Székesfehérvár határában, ahol átlagosan tíz percenként keresztezi egy szerelvény a Seregélyes felé tartó járművek útját, nem egyszer megközelítve a 150 kilométeres óránkénti sebességet.
- A vasúti felüljáróra azért is szükség van, mert a Dunaújváros mellett három évvel ezelőtt átadott új Duna-híd hatására egyre erősebb a közúti forgalom a 62-es úton - folytatja az érvek felsorolását Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.
A vasút fölött átívelő új felüljáróhoz több mint egy kilométer hoszzú új utat építenek, s a felüljáró szeptemberi átadását követően további szakaszokon is megerősítik a meglévő útpályát. Loppert Dániel elmondta még, hogy a 62-es főút felújítása a tervek szerint a Perkátát elkerülő szakasz megépítésével folytatódhat, majd a szabadegyházi és a seregélyesi elkerülők megépítése következik.
A Fehérvár határában épülő vasúti felüljáró az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, közel 750 millió forintból valósul meg, ennek 85 százalékát az unió finanszírozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!