Megnyíltak a Kulturális örökség napjai, a mohai tikverőzés is felkerült a nemzeti jegyzékre

Székesfehérvár - Pénteken a Városháza adott otthont a Kulturális örökség napjai országos programsorozat megnyitójának. Az ünnepségen hirdették ki a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére idén felkerült három új elemet, aminek egyike a Fejér megyei népszokás, a mohai tikverőzés.

Szabó Zoltán

A Városház téren szombaton és vasárnap bemutatkoznak azok a közösségek, akik a szellemi örökség nemzeti jegyzékén szereplő hagyományokat életben tartják. A Városháza    emeleti folyosóján is bemutatták őket, mégpedig a kulturális értékek rövid ismertetésével. A ház dísztermében  fanfárok  hangjával indult  az országos megnyitó, majd a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola  és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai adtak műsort, az ünnepség során többször is. Köszöntőt a házigazda, Cser-Palkovics András  polgármester mondott, hangsúlyozva, hogy a Kulturális örökség napjai az egész ország ünnepe,  amely arra is utal, hogy felelősek vagyunk értékeink megőrzéséért. A polgármester utalt rá: megmutatták a vendégeknek Fehérvár büszkeségeit, köztük a Hiemer-házat, amelynek műszaki átadása néhány héten belül megtörténik.


A nemzeti erőforrás  minisztere, Réthelyi Miklós  következett. Ő Kós Károlyt idézve arra emlékeztetett, hogy a néphagyományok feltárása  nem szakmai ügy, hanem fontos feltétele a nemzeti létezésnek. Réthelyi bejelentette: a tavalyi nyilvánosságra hozott  nyolc örökség után az idén további három új elem került fel a nemzeti jegyzékre. Mindegyik a  kulturális identitását őrző közösségek értéke, amely azt is jelzi, hogy  igen  fontosnak tartják a közösségi kultúrák megtartását és tovább örökítését. A  miniszter adta át  jegyzékre történő felvételt igazoló dokumentumokat  a felterjesztőknek. Köztük Kovács Sándornénak, Moha polgármesterének, mivel a tikverőzés - Mohán a maszkos, alakoskodó  farsangi népszokás - is   felkerült a nemzeti jegyzékre.  Ahogy az indoklást ismertető Cseri Mikós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi  Múzeum igazgatója elmondta:  az eredetileg  Európa-szerte is különböző változataiban ismert  termékenység-, bőségvarázsló  és adománygyűjtő szokás mára  Magyarországon  Mohán maradt fenn a legszívósabban,  a közösség szerves gyakorlataként.  A másik két örökség: pünkösdi templomdíszítés Mendén (Pest megye), amely  tavaszköszöntő egyházi szokás, illetve  az Emmausz-járás  Bólyban (Baranya megye), amely húsvéthétfői szokás.
A  Kulturális Örökség Napjai  megyei programjaira hívta fel a figyelmet Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.  Közülük is kiemelte a  megyei levéltárat, amely szombaton szintén megnyitja kapuját a látogatók előtt. Vargha hozzátette: nem csak  megtisztelő  hivatali feladatának, de személyes ügyének is tekinti, hogy  a kivételes műemléki együttes  megújulásáról, karbantartásáról gondoskodjon.


Az egyház a kezdetektől kitüntetett szerepet  szánt  a művészeteknek. Erről is beszélt Spányi Antal  székesfehérvári  megyés püspök, aki a négy éve töretlen népszerűségnek örvendő, és az idén is több, mint 200  ingyenesen látogatható programmal jelentkező  Szakrális művészetek hetéről  és Nyitott templomok éjszakájáról szólt. Emlékeztetett rá, hogy  szombaton megalapítják az egyházmegye  Kortárs Művészeti Gyűjteményét, és megnyitják Aknay János  Kossuth-díjas festőművész kiállítását a Szent István Művelődési Házban.
Az idei  Kulturális örökség napjait,  amelynek során a hétvégén ezernél is több magyar ház, helyszín, csaknem  300 sétaútvonal és 80, éjszaka is nyitva tartó templom várja az érdeklődőket,  Szőcs Géza  kultúráért felelős államtikár nyitotta meg,  indította útjára. Mint mondta, a múltunkból hozott örökséget a jövőre kell fordítani. Kiemelte a kétnapos rendezvénysorozat  két fontos alapelvét:  az ingyenességet  és az önkéntes munkát, az áldozatvállalást. Már csak azért is, mert   2011 az önkéntesség  európai éve is. Az államtitkár  külön megemlítette a programkavalkádból Fejér megye és Székesfehérvár gazdag kínálatát.  

Képgalériánk a mohai tikverőzésről ide kattintva!

Az örökség-napi megyei és városi programokról, helyszínekről alább, a kapcsolt anyagokból tájékozódhat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!