Meglepő - a számítógépes játékosok fele nő

A számítógépes és videojáték sokak szerint hagyományosan a férfiak szórakozása, egy friss kutatás azonban arról számol be, hogy a konzoljátékosok 28 százalékát a nők alkotják.

feol.hu

Sőt egy másik, áprilisban végzett felmérés azt jelzi, hogy számítógépen játszók felét a gyengébb nem képviselői teszik ki. A PC-s eredményeket bizonyosan befolyásolják az olyan nők által preferált számítógépes játékok, mint a The Sims sorozat, amelynek harmadik része nemrég került a boltokba.
A The Sims 3 nem kevesebb mint 1,4 millió példányban kelt el egy héttel megjelenése után, ami nyilván növelte a nők arányát.
Ugyanakkor az NDP Group azt is kimutatta, hogy a nők már nem csak a személyi számítógépek, hanem a konzolok iránt is egyre inkább érdeklődnek: a felhasználói bázisnak több mint a negyedét képviselik. 2009-re a konzolosok 28 százaléka volt nőnemű, míg tavaly ez az arány még csak 23 százalék volt. Az NDP szerint az emelkedés a Nintendo Wii játékkonzolnak köszönhető, amely rengeteg női játékost vonzott, amellett, hogy az összes demográfiai bázist figyelembe véve a gép felhasználói bázisa egyötöddel nőtt.
Az NDP jelentéséből az is kiderült, hogy némileg megcsappant a játékok kifejezett rajongóinak száma, és ők maguk is kevesebb időt töltenek már el ezzel a szórakozásformával: míg tavaly átlagban 46 órát játszottak hetente, addig ez a szám 39 órára esett vissza mostanra.
MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!