Meggyógyítják egymást - egy másik drogos könnyebben megérti a többiek problémáját

Drogos vagyok... Azért jöttem ide, mert szeretnék őszintén szembenézni a múltammal, megérteni, hogyan jutottam el idáig, s megtalálni a kivezető utat... Remélem, hogy segítségetekkel megismerem Istent, és megtanulok bízni az emberekben és önmagamban.

Szabó Zoltán

Kimm    üzenetéből idéztem néhány részletet. Abból az üzenetből,  amelyet    valaki minden reggel elmond a  rehab otthonban,   hivatalos  és hosszú  nevén a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot  Mentő Misszió  Ráckeresztúri Drogterápiás  Otthonában.   Mindennek megvan  a rendje és a felelőse, így aztán érthető, hogy már várnak minket. Alig parkolok le a  körbe kerített, szépen megépített ház mellett,  sietnek is elénk, hogy aztán két lakó - remélhetőleg már csak volt drogos - gondjaira bízzanak bennünket. Bálint és Laci kalauzol minket.
A  címerfalnál  kezdjük az ismerkedést az épülettel. Mindenki megcsinálja a maga címerét,  amelyet a közösség véleményez és az egy hónap próbaidő után  felkerül a helyére.  Utána megkezdődhet az első fázis, és azzal az igazi terápia is. Ez a szakasz átlagosan 4-5 hónapig tart, és egy szintfelmérő után  indulhat  a második fázis, aztán jöhet a harmadik, amely a    nagyobb lehetőségek és felelősség mellett tulajdonképpen már az otthontól történő elválást is előkészíti. Ha végigcsinálják, a terápia durván egy évig tart.  Házigazdáim a második fázisban vannak,  Bálint szeptember 6.  óta, Laci hét hónapja lakó.   Mutatják a saját címerüket.
 - Jelképes dolog ez, mindenki megcsinálja. Azt rajzol, ír rá, amit szerinte jól csinál, a legfontosabb erényeit, hogy milyen értékeket tart  fontosnak - magyarázza Bálint.
A közösség harminc  lakóból áll, plusz a szakmai személyzet, a stáb. A 21 éves Laci visszatérő lakó.
-  Érdről jöttem, voltam már itt egy  évvel ezelőtt, de öt hónap után megszakítottam a terápiát.  Hogy milyen szert  használtam?  Nagyjából mindent. Visszajöttem, újból megpróbálom, most már komolyan veszem az  egészet - bizonygatja.


A  24  éves Bálint   bodajki, jó kifejező készséggel, őszintén vall szenvedélyéről.
- Főleg mefedront használtam  és  füvet.  Egyszer csak éreztem, hogy  nem tudom irányítani már az életem.  A család, anyukám sejtette, hogy baj van,  nehéz sokáig titkolni a folyamatos lopásokat,  és azt is tudtam magamról, hogy kontrollvesztő vagyok.  Aztán odaálltam édesanyám elé,  elmondtam neki, hogy nagy problémáim vannak, segítségre van szükségem.     Utánanéztünk a lehetőségeknek, és megtaláltuk ezt a helyet. Egy hónap előgondozáson, próbaidőn vettem részt  a budapesti   Válaszút Missziónál,  utána kerültem a ráckeresztúri otthonba. Eltűnődik, majd határozottan kijelenti: - Én úgy jöttem ide, hogy végigcsinálom, másként nincs értelme. Sokan feladják a harcot,  nem tudom miért, nem látok a  fejükbe, tán azt hiszik, meggyógyultak.  Én megcsinálom, és szeretnék a hasonló sorsú  fiatalokon segíteni.  Diakónusként, mindegy, hogy hol.
Erről már a kápolnában beszélt Bálint, az esti   találkozók  helyszínén. Körbeülnek, áhítattal kezdik, és a nap közben  tapasztalt érzéseikről beszélnek.  Segítségükre van egy írott érzésminta, ha kell, abból tudnak puskázni.  Itt  vannak a bibliaórák  is.
 Megyünk tovább. Közben a címerekre gondolok.  Emberszerető, barátságos, megbízható, kedves, őszinte,  kiegyensúlyozott,  határozott,  nyitott -  olvasható rajtuk. És: szeretet.  Ha  ezeket az értékekeket próbálják követni  és el is fogadják másoktól,  akkor  talán minden lehetséges.   Az ebédlőként is szolgáló közösségi helyiségben táblára mutat Laci.  Azon tüntetik fel a napi programot, a  közösségi foglalkozásokat, ami délután 4-5 óráig kitölti az idejüket.   Szabadidejükben játszanak, beszélgetnek, hétvégén filmet néznek. Televízió nincs!
Kimenőre a második fázis elején mehetnek,  első alkalommal a mentorral, az egyik képzett munkatárssal. Mindenkinek van mentora, aki az első kimenőre elkíséri. Utána önállóan is elmehetnek, egy-egy napra.  Négy egynapos után jöhet a kétnapos hétvégi kimenő.  Bálint szerint mindennek lényege a bizalom. Aki elmehet és mégis anyagozik, önmagát veri át.   Amúgy létezik egy kimenős csoport, abban dől el, hogy ki kaphat eltávozást.
Lelépcsőzünk az alagsorba, és a karbantartó műhelynél összefutunk  Marcival. Négy hónapja van itt, az első fázisban.   Eleinte olyan a tekintete, mint egy tűszúrásnak, aztán érdeklődve méreget. Talán érzi, hogy őszintén kíváncsiak vagyunk, az pedig  már próbaidős bizalom.  A  kreatív műhelybe érünk.  A falakon rajzok, festmények, a lakók munkái. Akad köztük kifejezetten   figyelemre méltó.      Odébb műszaki rajzasztal, amott barkácsasztal.   A konferenciaterem  következik,  a napi programok nagy részét itt tartják.   A  filmeket is itt nézik  hétvégenként,   számítógépes projektorral vetítik  a falra.  Elsősorban a keresztény értékrendnek megfelelő filmeket.  A fiúk a kék szöveget mutatják, amely a mennyezet alatti  falrészen ovasható.  A ház alapfilozófiája is lehetne  a betheli  von Bodelschwingh  diakóniai intézetek   alapokmányából    származó idézetet, amely  az emberi méltóságról, egymás elfogadásáról szól.
A  teremből nyílik a mosókonyha, annak is van felelőse.   Most éppen Viktor,  aki  három és fél hónapos otthonlakó, de már a második fázisban van. Nem elutasító, de nem akar beszélni.  Bálint  megjegyzi: ő mossa ki a többiek ruháját, alázat kell hozzá.  Amúgy tényleg mindennek megvan a felelőse: a sportnak, a terítésnek, a takarodónak, a kerti munkának, a   cigarettázásnak, a hűtőnek.  A ráckeresztúri otthon erősen strukturált közösség,  amelyben a terápia egyik alappillére:  a szenvedélybeteg  akkor gyógyul meg,  ha önmagát sikerül meggyőznie.


- A kulcsszó   az önsegítő, terápiás közösség.   Egy másik drogos könnyebben megérti  a többiek problémáját, s arra, amire pszichológus, pszichiáter nem képes, ő igen. Meg tudják gyógyítani egymást - hangsúlyozza Balcsik-Tamás Zsolt, az otthon munkatársa és  mentora. - A srácok nagy része soha nem élte  meg azt, hogy elfogadás. A bizalom náluk nagyon sérülékeny, és a lényeg az, hogy meg kell bízniuk egymásban. A háttér, ahonnan jöttek  persze összefügg a szenvedélybetegség kialakulásával.   Komoly önértékelési, elfogadási zavaraik vannak,  és éppen az   elfogadás az alapja annak,  hogy    együtt tudjunk dolgozni.
Akik már leálltak,  tudásukkal, tapasztalatukkal nagyon sokat tudnak segíteni, említi Zsolt.  Márpedig ő tudja, miről beszél, hiszen 11 évig  ópiátfüggő volt, heroinnal élt.  2001-ben     jött  másodjára Ráckeresztúrra, az a terápia  sikeres volt.   Rájött, rengeteg  dologban tud a fiúknak segíteni.    Például szembenézni azzal, hogy  a drogozás nem más, mint a felelősség hárítása.   Ezért tanítják azt, hogy  nézzenek szembe önmagukkal, vállalják   a felelősséget, és ezért alakítottak ki felelősségterületeket is.   Zsolt szociális főiskolát végzett, kiegészítő szakra is járt, és 2004 végén lett az otthon munkatársa.   Irtózatos gondnak látja, hogy a gyerekek-fiatalkorúak számára nincs  ellátás.
- Pedig  egyre fiatalabb korosztály  próbálja-használja szert.   Évek óta szeretnénk bővíteni az  otthont, felépíteni a fiatalkorúak drogterápiás részlegét. A tervek, építési engedélyek megvannak.


Lent találkozunk még néhány lakóval. Roland  (hét hónapos, a második fázisban) nem túl bőbeszédű, de abban biztos, hogy utoljára kell neki terápiás kezelés. A 28 éves győri Vadláb (ez a beceneve)    azonban mesél:
-  Ez már a hatodik terápiám,  ide harmadjára jöttem.  Tizenöt éve   drogozok,  a heroin kivételével volt minden, mellette alkohol, gyógyszer, játék, minden.   Nagyon le akartam már jönni a szerről, de  eddig nem jött össze.  A szemembe néz, amikor mondja:  - Most, a  hatodik  biztos, hogy sikerül, merek rá fogadni.  Hat és fél hónapja vagyok itt,  van még hátra öt hónap.   Ha  sikerül, diakónusként dolgoznék, segítenék. Hálából, mert engem is megmentettek.
Kilépek  az épület által körbeölelt udvarra, a dohányzásra kijelölt helyhez. Együtt bagózunk Ádámmal. Ő nyolc és fél hónap terápia után, a harmadik fázisból a jövő héten távozik az otthonból.
- Öreg irodavezető vagyok, lényegében én irányítom a lakókat,  és  rajtam keresztül érintkeznek a szakmai stábbal.  Nekem kell figyelni arra, hogy  egyben legyen a ház, különben engem vesznek elő.   Az előzményekről is beszél: - Gödöllőről jöttem, először vagyok rehabon, és remélem, utoljára.   Programozóként dolgoztam, de a végén már ritkán voltam benn. Leginkább LSD-t és füvet használtam,  menekültem a világ elől. Anyámmal és a tesómmal éltem, de  teljesen megromlott a kapcsolatunk, az utcára kerültem, nem érdekelt semmi.  Aztán jelentkeztem ide. Huszonhárom éves vagyok, ha kikerülök,  lesz helyem, munkám.
Elköszönünk a lakóktól.  Mindegyik  biztos benne, hogy   itt sikerül, hogy rendbejön az élete.  Talán így lesz, bízzunk benne. Higgyük, mert hit nélkül nem megy...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!