Másfél millió balesetmentes kilométer - rekorder sofőröket díjaztak

Székesfehérvár - Paál Béla, az Alba Volán enyingi autóbuszsofőre vehette át kedden azt a kitüntetést, amellyel az1,5 millió, baleset nélkül megtett kilométerért jutalmazták. Azt mondja, nem unalmas ennyit vezetni.

B. Kiss László

Sok százezer kilométert vezettek le  balesetmentesen azok a buszsofőrök, akiket kedden tüntettek ki az Alba Volán Zrt. központjában. Egymillió kilométeres fokozatban  részesült  Benák János, Gyenis János  és Szabó Emil a Dunaújvárosi Üzemigazgatóságról, Lengyel István a móriról, valamint Viniczai Ferenc  a fehérvári helyközi személyszállítási üzemből. Egymillió 250 ezer balesetmentes kilométert tudhatnak maguk  mögött   a következő pilóták: Futó István (Dunaújvárosi Üzemigazgatóság), Kósik János (Székesfehérvári Járműkarbantartási Üzem), Gergics István, Katona Sándor, Kiss Lajos, Mérei Lajos, Németh Pál, Pál József és Puskás József (valamennyien a fehérvári helyközi személyszállítási üzem dolgozói). Másfél millió balesetmentesen levezetett kilométerért Paál Béla, a fehérvári üzem sofőrje kapott elismerést.

Az előbb felsoroltaknak  és a társaság többi, ugyancsak most kitüntetett dolgozójának  Tóth István vezérigazgató mondott köszönetet. 
Paál Béla  mint az ünnepség után lapunknak elmondta,  1973. március 13. óta dolgozik az Alba Volánnál, illetve a jogelődjénél. Először tehergépkocsit vezetett, majd 1974-re került át autóbuszra. Jogosítványt 1968-ban szerzett, akkor még csak mezőgazdasági vontatóra. A kitüntetett pilóta 2005. március 11-én ment nyugdíjba, azóta mint kisegítő gépkocsivezető dolgozik.  Mezőszilasi születésű, de Enyingre nősült, ott építkezett, s máig az  enyingi kirendeltségen dolgozik.
Kérdésemre: hány busz volánja mögött  teljesítette ezt az irdatlan távot, némi gondolkozás után válaszol: hét autóbuszon. A feleségének is van jogosítványa, de az assony ritkán vezet: ezért általában  a család autóját is Paál Béla kormányozza. Esetleg még a két lányuk - meséli.
-  Nem unalmas ennyit vezetni? - tudakolom. - Aki kenyérkeresetnek tekinti csupán a buszvezetést, az inkább ne menjen sofőrnek. De aki hivatásnak, annak számára  nem - hangzott a felelet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!