Marosi Katalin teniszező az olimpiai részvételért harcol

FMH - A teniszező Marosi Katalin két remek héten van túl: zsinórban 8 mérkőzést nyertek, kétszeres tornagyőztesek a nemrég megismert fiatal portugál társával együtt.

Matók János

Az aktuális világranglistán, a párosok között a 153. helyen áll a Fehérváron élő teniszezőnő, Marosi Katalin. Köszönhetően a többi között annak is, hogy a legutóbbi két tornán a portugál  Maria Koehlerrel az oldalán előbb Zágrábban, majd  az angliai  Shrewsburryban is tornagyőztesek lettek. Zsinórban 8 meccset nyertek meg.
- Véletlenül  találtuk meg egymást, bár nem hiszek a véletlenekben. Igazából a bolgár Evtimovát kerestem meg, hogy együtt párosozzunk Zágrábban, de ő közölte, hogy bár örömmel játszana velem, ám kizárólag az egyénire szeretne összpontosítani - mondta az előzményekről Marosi Kata, majd így folytatta: -  Evtimova végül  tornagyőztes lett, én is tőle kaptam ki  a negyeddöntőben. Visszatérve a párosra,  megtudtam, hogy  Maria, a portugál lány is párostársat keres.  Én ugyan láttam már őt korábban egy-két versenyen, de nem ismertük egymást. Bevallom, ilyet nem tettem soha, hogy olyan lánnyal játsszak párban, akit nem ismerek. Ám  ezúttal megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis felvállaltam, és megkerestem őt egy közösségi oldalon,  ott kapcsolatba léptünk, és azonnal meg is egyeztünk abban, hogy akkor megpróbáljuk együtt. Első pillanattól kezdve jól megértettük egymást a pályán, és olyan érzés volt,  mintha már rengetegszer játszottunk volna együtt. Jól kiegészítettük egymást, azonos céljaink és elképzeléseink voltak a pontok lejátszásával kapcsolatban, jó szervával és alapvonaljátékával előkészítette azt, hogy a hálónál érvényesíteni tudjam a röptejátékomat, de  fordítva is hasonló volt a helyzet. Az  alapvonalról is kemények és stabilak tudtunk lenni mindketten,  a hálónál is remek megoldásaink voltak, amikor éppen arra volt szükség. Már az első pillanattól kezdve biztató volt az együttműködésünk, és ez  meccsről meccsre egyre inkább meggyőzőbb lett. A zágrábi versenyt  szettveszteség nélkül nyertük, amíg Angliában is csak egy szettet veszítettünk el.  Idén még tervezünk egy  vagy két versenyt egymással.
Ő október végén kezdi majd el az alapozást,  de úgy néz ki, hogy tudunk egyeztetni, és növeljük még meccseink, esetleg a tornagyőzelmeink számát.

 Korábban említette, párosban látja lehetőségét az olimpiai részvételnek.
- Jelen pillanatban úgy tűnik, párosban nagyobb esélyem van arra, hogy bekerülhessek az olimpiai keretbe, de ehhez is minimálisan meg kell duplázni a pontjaimat. Ezért úgy döntöttem, minden lehetőséget megragadok. Szerdán (vagyis ma - a szerk.) Pekingbe repülök, ahol Czink Melinda oldalán próbálok minél előrébb kerülni a viadalon és a világranglistán. Ez az év egyik legnagyobb versenye, így mindenki ott lesz az élmezőnyből, aki éppen nem sérült. Egyelőre még nem biztos a táblára kerülésünk, az pénteken derül ki, de nagyon bízom benne, hogy hasonlóképpen zárul majd a lista, mint tavaly, és akkor mi is fent leszünk Melindával, akivel Peking után Osakában is játszunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!