Magyar Hírlap - Tarlós: Budapest kapja meg az önálló adókivetési jogot

Budapest - A főpolgármester kezdeményezi, hogy Budapest kapja meg az önálló adókivetési jogot az Országgyűléstől - írta a Magyar Hírlap szombaton.

feol.hu

A lapnak adott interjúban Tarlós István elmondta: erre azért van szükség, mert a városnak jelenleg nincs adóbevétele, miután "az Országgyűlés hibájából, a miniszterelnök tudta nélkül" az utolsó fővárosi helyi adó, az idegenforgalmi adó kivetésének jogát is elvették Budapesttől, azt mostantól a kerületek szedhetik be. Úgy vélte, ez "érthetetlen és nonszensz", hiszen az önkormányzati törvény szerint a feladat a fővárosé, ám a forrását elvették.
   
A fővárosi parkolási rendszerre vonatkozó kérdésre Tarlós István elmondta: az egységes parkolást és egységes közösségi közlekedést csak úgy lehetne megvalósítani, ha minden budapesti útszakasz a főváros tulajdonába kerülne.
   
A Magyar Hírlap egy másik kérdésére hangsúlyozta, hogy erősebb Fővárosi Önkormányzatra van szükség, amihez módosítani kellene az önkormányzati törvényt. "Ésszerű szakmai döntés jelentene az erős központ és a gyengébb kerületi helyhatóságok kialakítása. Ha nem így lesz, előbb-utóbb parciális, illetve egzisztenciális érdekek miatt széthullik a város" - fogalmazott Tarlós István. Megjegyezte azonban, hogy a mivel a kerületi polgármesterek nagy része országgyűlési képviselő is, "nem áll érdekükben saját maguk gyöngítése".
   
A budai fonódó villamosprojektet érintő kérdésre a főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a II. kerület átgondolja álláspontját, mert ha nem, akkor elvész az uniós támogatás. Mint mondta, ha nem valósul meg a beruházás, akkor jó néhány kerület és a főváros is pórul jár, amiért csakis a II. kerületi önkormányzatot terheli majd a felelősség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!