Levadászott KRESZ-táblák

Fejér megye - Feldolgozta a rendőrség a Táblavadász akcióra beérkezett bejelentéseket - ezek nagy részével egyet is ért. Túl sok a felesleges tábla.

S. Töttő Rita

- A többi bejelentés közutakat érint, melyeket külön is megvizsgáltuk, hogy értékelhető, illetve szükséges-e változtatni. Ezek az észrevételek a 7-es, 8-as, 62-es, 63-as, 811-es főutakra és a 6404. jelű útra vonatkoznak - sorolta Illés Mihály rendőr alezredes, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára. Ahogy azt már lapunk is tapasztalta Szereljük le együtt! akciójakor, a bejelentések túlzott sebességkorlátozásra, annak hiányára, korlátozott sebességű övezet végét jelző tábla hiányára, nem szabványos tábla és útburkolati jelre, hiányzó vagy feleslegesnek ítélt táblára hívták fel a figyelmet.

A bizottság legutóbbi ülésén azonban nem csak a közúti helyzeteket vizsgálták meg, de a beküldők közül is kiválasztottak hatot, akiket díjjal jutalmaznak.

- A rendőrség minden észrevétellel kapcsolatban az utak kezelőinek írásban küld javaslatot a forgalmi rend felülvizsgálatára, illetve a hiányosságok megszüntetésére, és értesítést kér december 10-éig, hogy milyen intézkedést tettek. Ha nem történik változtatás, akkor kérni fogjuk a közlekedési hatóságnál, hogy kötelezze a változtatásra az útkezelőt - ígérte a titkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!