Lekvárfőzésben versenyeztek

FMH - Fanfárok hangja helyett lábas zörgése jelezte szombaton a második ízben megrendezett szilvalekvárfőző-verseny kezdetét a Faluház ligetes udvarán. A megnyitót kötényben tartotta Vas Istvánné polgármester, aki maga is tagja volt az egyik csapatnak.

feol.hu

A második ízben megrendezett almási szilvalekvár-főző versenyre kétszer annyi csapat nevezett, mint tavaly. Több csapat vidékről érkezett. A rendhagyó megmérettetésen minden korosztály képviseltette magát: a helybeli, illetve a fehérvári nyugdíjasok mellett például a helyi tizenévesek is kiállítottak egy csapatot. A Tóth Virág, Papp Sára, Kaiser Csaba, Vörös Bence és Papp Ábel alkotta együttes tagjai közül mindössze Sárának voltak a lekvárfőzőssel kapcsolatos tapasztalatai. A fiatalok büszkén mesélték, hogy nincs azonban szükségük más receptjére. Mint mondták: „nem másolnak” senkit, maguk feje szerint főznek.

„Nem unalmas egész nap az üstöt kevergetni?” - tudakolta a tudósító, aki fél óra után a hatalmas fakanál monoton járásának már a nézésébe is belefáradt. A válasz nemleges volt ugyan, ám nem valami meggyőző…

A lekvárfőzésen kívül egyébként más programokról is gondoskodott  Kaiser Istvánné, a Faluház vezetője, a verseny fő organizátora, aki játszóházat, kézműves foglalkozást, mézeskalács és csuhébáb kiállítást, zenés mulatságot is szervezett erre a napra. Igazi kuriózumot jelentettek azok a hímzett, szöveges konyhai falvédők, melyek szintén megtekinthetők voltak. A helyszűke miatt csupán az egyiknek az örökbecsű feliratát idézem. Imígyen szól: „szomszédasszony elmehet, itt pletykálkodni nem lehet”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!