Kulturális barangolások

Székesfehérvár - A kultúra napjáról a megyeszékhelyen több helyszínen is megemlékeztek ma, a városi ünnepségnek az Öreghegyi Közösségi Ház adott otthont, de erre az alkalomra időzítették a Tollpihe meseíró klub eredményhirdetését is, másutt kiállítással köszöntötték a jeles napot.

Bokros Judit

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában idén a kultúra napjára időzítették a művészetis diákok munkáiból rendezett kiállítás megnyitóját. Az aula ismét paravánoktól zsúfolt, rajtuk festmények, grafikák, textilmunkák, a kerámiák asztalokon kaptak helyet. A tárlatot Kovács Péter Barnabás  művészettörténész méltatta a tanulók rövid műsora után. Elmondta: dekoratív anyagot láthat a közönség, amely az alkotás, a diákok önismereti folyamatának eredménye.

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában kiállítást rendeztek a kultúra napján

Az általános iskolás diákok ismét kibontakoztathatták fantáziájukat a Tollpihe meseíró pályázaton, amelynek eredményhirdetését, díjátadóját is kedden tartották. A gyerekek ez alkalommal sem voltak restek, hiszen több mint hatvan mese érkezett a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Tollpihe meseíró klubja által kiírt pályázatra. A zsűri elnöke Békés Pál  József Attila-díjas író volt, tagjai pedig a Tollpihe-foglalkozásokat vezető írók, Kálnay Adél  és  Sohonyai Edit.  A  Táncsics Mihály Általános Iskolában  tegnap rendezett eredményhirdetésen rajtuk kívül jelen volt  a Vörösmarty Társaság elnöke, Bakonyi István,  és a Gárdonyi igazgatója, Adorján Viktor.
Békés Pál elmondta: élvezettel olvasták a meséket, amelyek nagyon szórakoztatóak és színvonalasra sikerültek. Tele voltak ötlettel, a gyerekek képzelete csak úgy burjánzott. Különdíjat végül négyen kaptak:  Zalavári Sára,  Borján Dóra, Miliás Gábor és Tamáska Alexandra. Az alsó tagozatosok között első helyezett lett  Klujber Nóra Dóra, második  Szabó Bakos Norbert,  a harmadik  Tóth Tamás. A felső tagozatosoknál Varga Hanna Fanni  írta a legjobb mesét,  Biczi Sándor második helyezést ért el, a harmadik   Agócs Helga  lett.

Részletek a Hírlap szerdai számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!