Különös kegyetlenséggel végezték ki a vajdasági magyar papokat Tito partizánjai

Az 1944-es, délvidéki vérengzés  ténye ma már nem tabu, a Terror Házának időszaki kiállítása is bizonyíték: a bűnt nem lehet szőnyeg alá söpörni. "Magyar voltál, ezért" -  e Márai-idézet áll  a tárlat bejáratánál, arra utalva, hogy Tito partizánjai kifejezetten etnikai alapú tisztogatást végeztek a vajdasági falvakban, városokban. (Többszörösen álltak bosszút  az 1942 januárjában,  a magyar fegyveres erők által végrehajtott,  összesen négyezer ember, zömmel szerb meggyilkolásával végződő razziáért.) Egyes kutatók húsz-, mások negyven-ötvenezerre becsülik a magyar áldozatok számát. Földműveseknek, kisiparosoknak, értelmiségieknek és papoknak kellett szenvedniük, meghalniuk ártatlanul. Ám amíg a '42-es hideg napokként emlegetett eseményekért  megtörtént a felelősségre vonás, a '44-es bosszúnak még  az áldozataira sem lehetett sokáig emlékezni, nemhogy az elkövetőket elítélni. (Sőt, a szerb kormány a mai napig sem ismerte el a történteket.)

A történtek fáradhatatlan kutatója  a vajdasági újságíró, Matuska Márton  az elsők között kezdett  foglalkozni a népirtás eseményeivel:  1991-ben kiadott A megtorlás napjai című könyve először állított mementót a kivégzetteknek. Lapunknak elmondta, az egyházi személyek különösen nagy veszélyben voltak. Nem hiába szól ekként a  Szentírás: "Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj..." Matuska azóta is igyekszik minél több mártír sorsára fényt deríteni.
 - Jelenleg harmicnégy papról tudunk, akikről majdnem bizonyosan állítható:  likvidálták őket, vagy belehaltak a meghurcoltatásba.
Sokakról nem csak  haláluk tényét,  annak szörnyű körülményeit  is sikerült felderíteni.
 - Dupp Bálint csurogi plébános  például 1941. május 11-én  a templomban tartott szentbeszédében bírálta a honvédeket, mert megöltek egy helybeli magyart. Emiatt haragosai feljelentették az egyik  honvéddandár parancsnokánál, ezért néhány hónapra fölfüggesztették.  A plébános tehát a magyarokkal is szembeszállt az igazságért, a partizánok mégis bűnösnek tartották: 1944 decemberének utolsó napjain, hívei előtt lőtték le. Több más kivégzett tetemével együtt fogatos kocsin a helyi dögtemetőbe vitték és tömegsírba vetették - kezdte a felsorolást Matuska Márton.

Gachal János református püspök a háború alatt  hamis keresztleveleket állított ki, hogy az üldözött szerbeket és zsidókat mentse. A köszönet? Agyonverték a községházában, s a temetőárokban ásták el. Sokakat kegyetlenül megkínoztak. Klein Tivadar pélmonostori plébános hátából szíjat vágtak, és élve temették el. Köves István mozsori plébánost megsütötték.  Böszörményi Mihány görög-katolikus lelkészt megpatkolták. Varga Lajos moholi plébánost kínozták és meggyalázták. Nem kímélték a ferenceseket sem: az újvidéki rendház alapítójából, Körösztös Krizosztómból csak véres csuklyája maradt meg. Nem csak lelki pásztorainkat verték, harmadolták: a szellemieket is. Most pedig csodálkozunk, hová lett sokakból a nemzettudat.
Matuska Márton hozzátette a szörnyű múltidézéshez: egyelőre nem beszélhetünk szabad levéltári kutatásokról, nincsenek meg az újvidéki adatok sem, ahol feltételezése szerint az egyik legnagyobb vérengzés folyt le.  
Amelyik pap hálaadó szentmisét vagy istentiszteletet tartott a Magyar Honvédség 1941-es bevonulásakor, azt kevés kivételtől eltekintve megölték. A felszabadulásnak mondott időszakban  nem elvakult vérengzés folyt, hanem céltudatos nemzetirtás a majdani szláv többség szavatolása érdekében.  "Ha ezt merjük tenni a papjaitokkal, képzelhetitek, mi várhat rátok", üzenték a gyilkosok.