Közmeghallgatás: mi lesz veled, emlékhely?

Székesfehérvár - Közmeghallgatást hívott össze a fehérvári önkormányzat ma délelőttre a nemzeti emlékhely témájában. Az itt elhangzottak konklúziója az, hogy nem szabad elkapkodni az egykori királyi bazilika romjainak méltó bemutatását, a kialakításra időt kell szánni.

Házi Péter

"Nulladik pillanatról" beszélt Cser-Palkovics András polgármester a közmeghallgatás felvezetésében. Azért, mert - habár korábban számos terv szültett a Romkert  területének rendezésére - jelenleg nincs  jóváhagyott elképzelés, ami alapján megindulhatna a megvalósítás. Így a pálya szabad az emlékhellyel kapcsolatos gondolkodás számára.
Az elsőként felszólaló Klement Lajos szerint egy lépésben nem születhet a bazilikához méltó megoldás, hangsúlyozta, a lehető legnagyobb ívű tervet  érdemes elképzelni, amely évtizedek alatt valósulhatna meg. A Fejér Szövetség képviseletében Boór Ferenc  kiemelte, a Romkert a Nemzeti Sírkert része, ezt a szerepét helyre kell állítani. Felidézte, gyermekként sokkal többet látott az egykori koronázótemplomból, mint amit egy mai fiatal láthat, mert a köveket betemették. 
Példát vehetnénk arról, hogy Európa más tájain félig eredeti kövekből, félig újakból, de számos fontos épületet új életre keltettek - fogalmazott. Ezen kívül a csontmaradványok azonosítását is fontos feladatként jelölte meg,  csak itt, eredeti helyükön találhatnak végső nyugalomra például III. Béla és Antiochiai Anna földi maradványai. Lényeges lenne, hogy a Szent Jobbot és a koronaékszerek másolatát is  Szent István városában őrizzék. Kijelentette,  a Fő utca indamotívumos, interaktív  szökőkutat magába foglaló felújításának tervezete elfogadhatatlan számukra.
Ez utóbbi véleményt osztotta Varga Ferenc is, aki szerint a  ledvilágítású indák nem mutatnak majd jól a szűk keresztmetszetű Fő utcán. Németh László, a megyei építész kamara elnöke hangsúlyozta, szükség lenne - lebontva a Koronázó téri házakat a nyilvános illemhelytől a lábasházig - egy, a bazilika köveit értelmezhető módon bemutató múzeumra. Kaszás István, a Védegylet elnöke pedig a meglévő kövek és a 21. századi hologramos, lézeres technológia ötvözetével építené fel esténként a hajdanvolt bazilikát, ez egyben turistalátványosságnak is kiváló lenne.
A Fehérvár-tudat erősítésében, a koronázó szertartások szimbólumainak megjelenítésében látja a jövő útját Németh János, aki szerint Fehérvárt a Nemzeti Emlékezet városaként lehetne megjeleníteni.

A közmeghallgatás konklúzióját  Cser-Palkovics András polgármester fogalmazta meg: 2038-at, Szent István halálának ezredik évfordulóját érdemes a megvalósítás  határidejeként kitűzni,  addig azonban számtalan  lépésre van szükség. Ezért egy ütemtervet kell megfogalmazni, ami alapján a méltó kialakítás megkezdődhet. A polgármester hangsúlyozta, a Nemzeti Emlékhely nem elsősorban idegenforgalmi látványosság, hanem szakrális hely. A Fő utca felújításának vitatott tervével kapcsolatban pedig  kiemelte, a jelenlegi aszfalt a méltatlan, és tízezer szavazat jött, ami alapján az indamotívumos terv lett a befutó, ezért azt valósítja meg a város.

A nemzeti emlékhelyről szóló cikkeink ide kattintva olvashatók!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!