Korda György és Balázs Klári cáfol: nem zárták le a Velencei-tó partját!

Velence - Kisajátította-e a Velencei-tó partját a Korda-Balázs házaspár? A lakópark, ahol élnek magánterület, a kerítést az előző tulajdonos építette.

Kovalcsik Katalin


Az énekes házaspár azt állítja: mindent szabályszerűen építettek, e házban nyugalomban akarnak élni
Fotó: FMH

- A telekre 2007-ben találtunk rá, magánszemélytől vásároltuk - kezdte a történetet  Korda György házuk teraszán. - Az volt az álmom, hogy tóparton éljek. Véletlen folytán értesültünk a telekről. Megcsináltuk a szerződést, megvettük a telket, építkeztünk, három, vagy  négy héttel ezelőtt beköltöztünk. Ez  a telek 1998. óta így állt, a jobb és a baloldali kerítésünket készen kaptuk. A többi öt házban már négy- vagy öt éve laknak, szintén közvetlen  a tóparton.  Az előírás az volt, hogy a ház 30 méterre álljon a tótól, a teraszunk  31 méterre van, 35 méterre  a házunk. Négyszáz négyzetméter építhető be, a  ház alapja 309 négyzetméter. A magasság négy méter  40  centi lehet,  a házunk   4,10 méter, kényesen vigyáztunk arra - megszakítottuk a tetőt -,  hogy az esetleg  mögöttünk lakóknak jó rálátása legyen a tóra. Beköltöztünk, élveztük az otthonunkat,  de elkezdődött ez a hadjárat.

A szóban forgó ingatlant a Fejér megyei önkormányzat  ingatlatbefektetőnek adta el 1998-ban. Amíg  önkormányzati terület volt, a parti szakasz bárki számára bejárható lehetett, de miután hivatalosan és törvényszerűen magánkézbe került, ez a kötelezettség megszűnt.  A terület, értékesítése előtt  az akkor még megyei tulajdonban lévő  Panoráma kemping tartalék területe volt.  (Azóta a kemping sem megyei tulajdon) 
- Olyasmi  ellen kellene védekeznünk, amihez semmi közünk sincs - folytatta Korda György, s Balázs Klárival hozzáteszik:  nem tudnak aláírásgyűjtésről, ahogy azt sem tudják ki az ismeretlen, aki elindította a történetet, de nem  foglalkoznak vele, csak nyugalmat akarnak. 
- Ez nem a nyaralónk - mondta az énekesnő -, ez az otthonunk, itt akarunk élni. 


Balázs Klári elmondta: nem tudnak aláírásgyűjtésről amiatt, hogy kisajátították volna a partszakaszt
Fotó: FMH

Az ingatlanon álló ház szabályszerű engedélyezés után épült, válaszolta  - az üggyel kapcsolatban Papp Gyula Gábor, Velence címzetes főjegyzője. A helyi önkormányzatnak nincs köze  sem a Korda-házaspár, sem a többi, az 1998-ban értékesített magánterületen lévő ingatlanhoz, amíg minden szabályszerű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!