Kitüntették Láng Hugót, a kiváló matematikatanárt

FMH - A középiskolai reáloktatásban kiemelkedő pedagógusok kaphatják a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amelyet idén hét vidéki és egy budapesti tanár vehetett át. Az elismeréseket az alapító cégek képviselői az MTA dísztermében adták át a díjazottaknak, akik között a fehérvári Láng Hugó neve is szerepel.

feol.hu

A személyenként egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez.

A díj névadója, Rátz László (1863-1930) a Budapesti /Fasori/ Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez számos tehetség (pl. Wigner Jenő fizikus, Neumann János matematikus) műszaki és tudományos pályájának indulása fűződik. Éveken át a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztője volt, neki is köszönhető a matematika-tanítás hazai reformja.

A díj évről évre ismertebb, az idei, kilencedik alkalommal 117 pályázatot adtak be az iskolák. Matematikából 42, fizikából 28, kémiából 24, biológiából pedig 23 pedagógust javasoltak. Az ajánlások 72 százaléka érkezett vidékről.

Az elismeréseket 2009-ben Tatár István (Makó) és Láng Hugó (Székesfehérvár) matematikatanárok; Flórik György (Budapest) és Mayer Farkas (Pannonhalma) fizikatanárok; biológiából Dr. Budayné Dr. Kálóczi Ildikó (Debrecen) és Dr. Kikindai Kristóf (Szombathely); kémiából pedig Dr. Halblender Anna (Pécs) és Dr. Nagy Zsigmondné (Keszthely) kapták meg. A díjakat prof. dr. Kroó Norbert, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az alapító cégek vezetői, Dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter emberi erőforrás igazgatója; Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke és Chris Houghton, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója adták át.

Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Zrt. és a Richter által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért célja, hogy ösztönözze a hazai képzést, ezen belül támogassa a középiskolák oktatással kapcsolatos személyi feltételeinek alakítását. A díjazottak kiválasztásában a kiváló szaktanári munka mellett a tan- és szakkönyvszerkesztői, -írói munkában elért siker is szempont volt – mondta prof. dr. Kroó Norbert akadémikus, az MTA természettudományi alelnöke. Kiemelte: a reálszakos oktatásban figyelemreméltó munkásságot napjainkban különösen fontos elismerni, hiszen a tanári pálya vonzása – főként a természettudományok tekintetében – folyamatosan csökken, tanári gárdánk rohamosan öregszik. Kell, hogy minél többen lássák: a jövő magyar társadalmának égető szüksége van a jelen magas színvonalú oktatására, ezért kell, az eddiginél jobban megbecsüli annak kiválóságait.

Láng Hugó 1947-ben tanítóként kezdte pályáját a székesfehérvári Ciszterci általános iskolában, 1952-ig több általános iskolában is tanított.

1954-től 1957-ig a székesfehérvári József Attila Gimnázium -, majd 1957–1994 között a Teleki Blanka Gimnázium tanára volt. Eközben öt évig a Közgazdaságtudományi Egyetem konzultációs központját is vezette. Előadóként országszerte aktív résztvevője volt a tanár-továbbképzési programoknak. A matematika oktatásában szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatait rendszeresen publikálta pedagógiai folyóiratokban. Hosszú időn keresztül volt az OKTV „speciális matematika” bizottságának elnöke. Huszonöt évig volt a Bolyai J. M. Társulat Fejér megyei Tagozatának titkára, jelenleg ő az elnöke. Húsz éven keresztül vezette Székesfehérvárott a „Kis matematikusok Baráti Köre”-t, megalapította a tehetséges diákokat évente megjutalmazó Erdős Pál emlékdíjat. Napjainkban is igen aktív szakmai tevékenységet végez: tagja Székesfehérvár város oktatási bizottságának, minden évben feladatsorokat állít össze a megyei középiskolás matematikai versenyre.

1994 óta a székesfehérvári oktatási bizottságban dolgozik, a várostól „Pro civitate” kitüntetést kapott. Ma is tevékenyen részt vesz helyi versenyek szervezésében és értékelésében. A Rátz Tanár Úr Életműdíjat megelőzően megkapta a Beke Manó Emlékdíjat, valamint az Apáczai Csere János díjat és 2009. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével is kitüntették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!