Kímélő telünk volt

Székesfehérvár - Amíg tavaly ilyenkor több száz kátyú befoltozásának álltak neki a javítást végzők, most hála a kevésbé csapadékos télnek nagyságrendekkel kevesebb az úthiba.

Kovalcsik Katalin

Jó hír, hogy a magunk mögött hagyott télen kevesebb kátyú született a fehérvári utakon. Ennek az oka elsősorban abban kereshető, hogy a télen viszonylag kicsi volt a hőingadozás és a csapadék, ami pedig a vízzáró rétegüket vesztett, problémás útszakaszok legnagyobb ellensége. Mint Tímár Tibor, a városgondnokság útüzemeltetési szakfelelőse lapunk kérdésére elmondta, tavaly ilyenkor még több száz kátyú volt a város útjain, most nagyságrendekkel kevesebb a javításra váró úthiba. Ezt támasztja alá az is, hogy tavaly áprilisig húsz bejelentést kaptak kátyú okozta kárról, most viszont  eddig mindössze két bejelentés érkezett hozzájuk. Habár a laikus általában csak a kátyúkról beszél, a javítandó hibák közé tartozik az útsüllyedés, a mozaikos törés és a leszakadás is.


- Ha egy kátyút a hideg időben kell megjavítani, akkor csak a zsákos aszfalt jöhet szóba. Ez egy képlékenyebb anyag, amivel el lehet tüntetni a mélyedést, ám ez nem bírja sokáig. Plusz öt fok fölött viszont már lehet használni az újrahasznosított aszfaltot, ami jóval tartósabb ez előbb említett megoldásnál - árulta el a városgondnokság szakembere, akitől megtudtuk, a jelenlegi jó időben már ezzel a megoldással dolgoznak a város útjain, elsősorban a Kassai, Pozsonyi, Budai úton és a Várkörúton. Az aszfaltkeverő telepeken hamarosan hozzá lehet jutni majd a legjobb minőségű és így legtartósabb aszfalthoz, amivel nagyobb felületek javítását végzik majd el.
- A város útjain 24 órás útügyeletet végzünk, ha egy főközlekedési úton keletkezik veszélyes úthiba, akkor azt 24 óra alatt meg kell szüntetnünk.  A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amikor az útfenntartási vezető tudomást szerez a problémáról, azt még aznap javítják a főutakon - tette hozzá Tímár Tibor.
- Az idén január elsejétől április  közepéig  összesen 205 tonna kátyúzókeveréket dolgoztak be az utakba a munkatársaim - mondta  Molnár István,  a Magyar Közút Nonprofit ZRt.  megyei igazgatója.  Ez körülbelül 30 millió forintba került. Az 1300 kilométernyi megyei útszakasz kátyúira az idén   háromezer tonna mennyiségű anyagot terveztünk,  valamint 200 millió forintot.  A megyében a legtöbb kátyú a 62. számú főút tavalyi felújítással nem érintett  szakaszán okoz gondot,  de van még javítanivaló az Adony-Káloz  közötti 6209-es jelű úton, illetve a Sárbogárd-Mezőszilas közötti összekötő úton.  Áprilistól a kátyúzási munkákat már melegaszfaltos technológiával végezzük az útszakasz  állapotától, az út kategóriájától, a  forgalom nagyságától függően.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!