Kilátástalan elhelyezkedés? A hallgatók nem túl optimisták

A nemzetvédelmi és katonai, valamint az informatikai és a jogi igazgatási területen tanulók a legoptimistábbak az elhelyezkedési lehetőségeiket illetően, míg a legpesszimistábban az agrárképzésben részt vevők nyilatkoztak az Educatio kft. legújabb kutatása szerint.

feol.hu

A felmérés során májusban és júniusban 7.837 hallgatót kérdeztek meg a felsőoktatási intézményekben, 14 képzési területen - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.
Arra a kérdésre, hogy a világgazdasági válság hogyan érintheti az elhelyezkedési lehetőségeket, a legoptimistábban a nemzetvédelmi és katonai képzésben tanulók válaszoltak: 13 százalékuk mondta, hogy negatívan, 69 százalék szerint nem érinti, 16 százalék pozitív elmozdulást vár. A jó eredményt elsősorban a rendőrtiszti főiskola hallgatóinak feltűnően pozitív várakozásai eredményezték, a képzésterület legnagyobb részét kitevő jogászképzésben részt vevők álláspontja az átlagoshoz közelít     - írták a közleményben.
Kifejezetten bizakodóak elhelyezkedési lehetőségeiket illetően az informatikus hallgatók, csak kevesebb, mint egyharmaduk (29,2 százalék) tapasztal negatív folyamatokat.
Külön kiemelik a felmérés készítői a gazdasági szakos hallgatókat: az évek óta legnépszerűbb képzésterületen tanulók az egyik legpesszimistább csoportot alkotják, közel kétharmaduk (63,2 százalék) kifejezetten negatív tendenciákat tapasztal a saját szakterületén, legalábbis rövid távon. Ezt azért is tartják érdekes eredménynek, mert a közvélekedés éppen ellentétes képet fest a pénzügyi szféráról.  
A bölcsészettudományi képzésben részt vevők 49,7 százaléka negatív hatásokról nyilatkozott, 43,8 százalék szerint a válság nem érinti majd az elhelyezkedését, s 3 százalék vár pozitív változásokat.
Negatív hatásokra számít a műszaki képzésben tanulók 50,8 százaléka, a pedagógia képzésben részt vevők 51 százaléka és az orvosképzést végzők 53,8 százaléka. Nem érinti a válság az elhelyezkedésüket a műszaki képzésben tanulók 40,7 százaléka, a pedagógiai képzésben részt vevők 38,4 százaléka és az orvosképzésben tanulók 39,7 százaléka szerint.
A legpesszimistábbak azonban az agrárhallgatók, több mint kétharmaduk (68,2 százalék) úgy vélekedik, hogy elhelyezkedési kilátásaik kifejezetten romlottak az utóbbi egy évben.
A megkérdezett hallgatók fele (50,5 százalék) úgy véli, hogy alapvetően romlottak az elhelyezkedési lehetőségek az ő szakterületén. A másik nagy csoportot azok alkotják, akik ebben a tekintetben lényeges változást nem látnak a saját szakterületükön (40,9 százalék). Pozitív hatást csak igen kevesen (5,1 százalék) feltételeznek a világgazdasági válság következményeitől.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!