Ki mit eszik, úgy világít? Kékes fényt árasztott a csirkecomb...

Gyanútlanul ételt vásárolsz magadnak, s otthon kiderül, világítótestet kaptál. Bizony, itt a csirkecombok legújabb generációja, amelynek tagjai a sötétben kékes fényt árasztanak, mi pedig a hangulatvilágításban nem győzünk ámulni az árukapcsolás ezen kivételes módján....

feol.hu

Olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyből már-már harmadik típusú találkozásba illő sztori részletei bontakoztak ki Mint kiderült, egy egyszerű csirkecomb-vásárlással és a hús elkészítésének aktusával kezdődött lovasberényi olvasónk esete, ám végül mégsem a gasztronómiai vonalon kezdett kibomlani a történet. A combból kikerülő csontok egészen másfajta irányba lökték a sztorit, a csirke „alkatrészei” ugyanis alaptermészetüktől eltérően világítani kezdtek Olvasónk dokumentálta is a furcsa jelenséget, fotókat készített, s persze feldobta az egyáltalán nem költői kérdést: vajon normális-e, hogy világít a csont?

Próbáltunk mi is a fényjelenség okainak utánanézni, gyorsan kiderült, a felvetett kérdés nem teljesen új, nem olvasónk az első, aki húst vásárol, és mégis "világítótestet" kap a hűtőjébe. Az interneten több történet is kering hasonló megdöbbentő esetekről, s persze tudományos vagy annak látszó magyarázatok is születtek már. A legtöbbször említett elméletre olvasónk is rátalált, s megosztotta velünk:
„A nagyüzemekben tenyésztett csirkéket különböző tápszerekkel etetik, hogy húsuk minél hamarabb elérje a kívánt tömeget, az állat mielőbb vágásra alkalmas legyen. Az állat csontozata az ilyen hirtelen bekövetkező növekedést nem tudja kompenzálni, ezért nyomorék, mozgásképtelen állatokká válnak, még leölésük előtt. Ennek kivédésére csonterősítő adalékot adnak az állatoknak, amely kalciumban és foszforban gazdag. A foszforról tudjuk, hogy sötétben gyenge fényt bocsát ki magából, ha levegővel érintkezik, vagyis elég, ami egy kémiai folyamat. Ez a foszforeszkálás. Egyébként a foszforon kívül sok test képes kémiai változások következtében világítani, pl. a fa, a lomb, különböző húsok(!) is a rothadás bizonyos fokán. Ez az oxigén jelenlététől függ, és fokozódó rothadásnál megszűnik. Valószínűleg ez a két dolog esetünkben összefügg, és ez magyarázza a jelenséget”

A furcsa jelenség kapcsán egy helyi szakembert is megkérdeztünk, hátha közelebb jutunk az igazsághoz, s bizony a sokat emlegetett a foszforos elmélet megdőlni látszik.

Mint az általunk megkérdezett szakember elmondta, nem azért világít a csont, mert olyan tápanyagokkal etetik a csirkéket a telepeken, amelyek ezt okozhatják. Az igazság azonban az  - árulta el Gombos Zoltán, a  Fejér Megyei Kormányhivatal  Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának megyei igazgató főállatorvosa -, hogy egy baktériumtípus a ludas.
- Az évről-évre visszatérő érdekes jelenségről először öt  éve értesültünk. Azóta majd minden évben megjelent a probléma, melyet számtalanszor vizsgáltunk, de az élelmiszerbiztonsági problémát kizártuk-  szögezte le a szakember, s hozzátette: -  Tegnap is hoztak be a laboratóriumba az említett áruházból származó csirkehúst, amelynek a vizsgálatai jelenleg is folynak, de ami az eddigi eredmények  alapján biztosan tudható, az, hogy valamennyi olyan kémiai anyagra történő vizsgálat negatív volt, melyek fény kibocsátásra képesek. De negatív vizsgálati eredményt hozott a teljes körű radiológiai vizsgálat is, és nem volt eltérés ásványi anyagok, mint a foszfor vagy a kálcium,  tekintetében és ezek arányaiban sem a takarmányokban, valamint a csontokban. 

 Viszont, derült ki az igazgatóság laboratóriumában: több mintában sikerült kimutatni a Pseudomonas fluorescens nevű baktériumot. Ezek a  baktériumok a környezetünkben nagy számban előfordulnak, s akadnak köztük kórokozók, élelmiszerek romlását okozók és teljesen ártalmatlan felületi szennyezők. A Pseudomonas fluorescens ez utóbbi csoportba tartozik, élelmiszerbiztonsági szempontból jelentősége csekély. Az igazgató főállatorvos tehát határozottan kijelentette: megbetegedést embereknél nem okoz, esetenként a húsok, tejtermékek romlását okozhatják. Ám a  hideget jól tűrik, így felületi szennyezőként a hűtőszekrény hőmérsékletén is képesek szaporodni.
 Valószínűsíthető, hogy egyes baromfihús tételek felületileg szennyeződhetnek a környezetben nagy számban előforduló Pseudomonas fluorescens baktériumokkal. Ezek a hűtőlánc során nem semmisülnek meg, hanem kedvező körülmények között tovább szaporodnak.
- Vizsgálataink szerint mindig ilyen, már kidobott, macska tálban, szemetesben lévő, szobahőmérsékleten állt csirkecsont világított, nem a hűtőből közvetlen kivett - mondta Gombos Zoltán.
 Olvasónk is nagyon toleránsan viseltetett a különös természeti jelenséggel kapcsolatosan:
- Félreértés ne essék, nem hibáztatom az áruházat, sőt talán a termelőt sem.  Itt mindenkinek azt kell eldönteni, mit támogat a döntésével, azzal, hogy mit vásárol.  Például a kényszerérett gyümölcsöt, vagy idényben a helyi terméket. 

Valóban  mindenki maga mérlegelhet, miként is kezeli a helyzetet. Aki a humor oldaláról közelít, akár örülhet is, hogy csak a húsért fizetett és hangulatfényt is kapott, s ha megfelelő mennyiséget eszik, a diszkóban például biztosan trendin világít majd, szemben a vegetáriánusokkal, akik ebből is kimaradnak
Persze az egészség alapvetően nem tréfa, s bár az egészséges táplálkozás témája lerágott csontnak (hogy világít-e, azt most hagyjuk ) tűnik, talán érdemes tényleg elgondolkozni azon, hogy honnan is szerezzük be élelmiszereinket. Helyi termelőktől, akikben megbízunk, esetleg a saját házunk körül kapirgáló egyedek megtizedeléséből fedezzük szükségleteinket, vagy maradunk a jól bevált beszerzési vonalaknál, csak tartózkodunk attól, hogy sötétben teszteljük a húsféleséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!