Kézilabda: szuper szombat a Köfém csarnokban

Székesfehérvár - Igazi kézilabdás nagyüzem lesz szombaton a fehérvári Köfém Sportcsarnokban: délelőtt 9 órától a lány régióbajnokság, majd az Alcoa FKC-Vác összecsapások következnek.

Matók János

A kézilabda-barátoknak egésznapos programot kínál az Alcoa FKC április 14-én, a Köfém Sportcsarnokban. A Szuper Szombat 9 órától  18.30-ig tartó programjában pályára lépnek a felnőtt és junior, valamint az országos döntőbe jutott '98-as fehérvári csapat mellett a '99-esek, illetve a cecei, csákvári és várpalotai U14-es csapatok is. Először a II. Decathlon Utánpótlás Régióbajnokság (U14-es korosztály) felsőházi rájátszásának a mérkőzéseire kerül sor. Ezt követően az Alcoa FKC két fronton fogadja az NB I-es bajnokin a Váci NKSE csapatát: előbb 15 órától a juniorok, majd 17 órakor a felnőttek mérkőznek meg egymással a bajnoki rájátszás első fordulójában, az 5-8. helyért.
Hivatalosan meg nem erősített információink szerint az Alcoa FKC és a klub kiváló játékosa, Krisztina Triscsuk elkezdte a tárgyalást a játékos szerződésének a meghosszabbításáról. Triscsuk 2005 óta, vagyis immár hét éve erőssége a fehérvári csapatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!