Ingyentaxi, megszállóknak! Világhírű lett az ötlet: határig vinnék a szovjet katonákat

Nem mindennapi történettel emlékezünk arra, hogy húsz évvel ezelőtt hagyták el a megszálló szovjet csapatok az országot. Lapunk egykori főszerkesztőjének,  Baranyi Pálnak a tanácsát  annak idején meghallgatta egy székesfehérvári taxis, és kollégáival egy húron pendülve úgy döntött: felajánlja, hogy ingyen elszállítják a határig a  hazánkban ideiglenesen állomásozókat.  Az ötletet felkapta a világhír, még Ausztráliában is hallottak az esetről, amit máig emlegetnek a megyeszékhelyen. Keszthelyi Pál szívesen emlékezik azokra az időkre, és ezzel nincs egyedül. Fejér megyét különösen érintette a kivonulás, hiszen tizenegy településünkön állomásoztak szovjet csapatok, Székesfehérváron  hadosztályparancsnokságuk is volt.

Megyénk  országgyűlési képviselője, a  váratlanul meghalt  kisgazda politikus, Orosházi György  kezdeményezte  több mint tíz éve a parlamentben: legyen  nemzeti emléknap az utolsó szovjet katona távozásának évfordulója. Idén húsz éve, hogy  1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy, a hazánkban állomásozó Déli Hadseregcsoport parancsnoka autójával áthajtatott  Kárpátaljára. (A fotósok loholtak utána, mert úgy volt megbeszélve, hogy gyalog megy.) Ezt az időpontot ünnepeljük, de a tényleges távozás már korábban megtörtént: az első katonavonat a recsegő-ropogó Szovjetunió felé  1990. március 13-án gördült ki az országból, az utolsó pedig 1991. június 16-án.  Kemény alkudozásokon voltunk túl. Aztán a távozás sem volt teljes, mert még sokáig maradtak tíz objektumban katonák, ami szerződésszegést jelentett, de volt akkoriban nagyobb gondunk is ennél.
      
Nos, következzék egy kis történelem: a párizsi békeszerződést 1947-ben írták alá,  annak értelmében a szovjetnek  előbb-utóbb ki kellett volna vonulnia az országból, amit Ausztria esetében 1955-ben meg is tett.  Ma már tudjuk, Hruscsov felajánlotta  Kádárnak a kivonást 1957-ben, de főtitkárunk ragaszkodott a baráti segítségnyújtáshoz, amit kormányközi megállapodásban rögzítettek. Az 1990-91-es kivonulás során 100 ezer 380 szovjet állampolgár távozott, de ennek a létszámnak csak a fele volt katona. Velük ment 21 ezer kerekes jármű, 2269 lánctalpas, 860 tank, 1473 páncélozott harcjármű,  622 tüzérségi eszköz, 160 repülőgép és 560 ezer tonna hadianyag.

A szovjetek Székesfehérváron rendezték be egyik hadosztályuk parancsnokságát, ők voltak a Budai úton, az Ikarus gyár melletti területen pedig ellátó zászlóaljak állomásoztak. Csak a megyeszékhelyen több száz lakást használtak. (Ezek olyan állapotban maradtak ránk, hogy az önkormányzat úgy döntött, ha a bérlő vállalja a helyreállítás költségeit, nem kell használatbavételi díjat fizetnie.) Dunaújvárosból valahová Közép-Ázsiába települt egy deszantos alakulat: 1991. május 15-én, néhány perccel este hét után távozott onnan az utolsó szovjet, így hivatalosan attól kezdve a Duna vonalától nyugatra már nem volt megszálló.
Székesfehérvárt az utolsó orosz katonai szállítmány  május 2-án hagyta el: a Táci úti repülőtér anyagellátó bázisának berendezési tárgyait pakolták fel végszóra a szerelvényre. A megyében 11 helyőrségben 50  kisebb-nagyobb objektumot, 520 épületet (köztük 41 lakóházat 1400 lakással) hagytak hátra az utazók. Aztán lapunk riportere június 17-én látogatást tehetett az elhagyott etyeki bázison, egy valaha volt szovjet hadvezetési ponton.
Fordult egy nagyot velünk  a történelem kereke.

Akkor lettünk szabadok

Lakossági konferenciát  tartott  a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz)  megyei szervezete tegnap a szovjet csapatok kivonásának húszéves évfordulója alkalmából a fehérvári Civil Központban. Sajnos csak kevesen voltak ott az eseményen. Sinka Jenő, a szervezet elnöke lapunknak így emlékezett:  - Elvtársak, vége!, ezt mondtuk húsz évvel ezelőtt, s mondjuk ma is. Hozzátéve, végre elmentek... Nem csak számunkra, a kommunista diktatúra üldözötteinek fontos az 1991. június 19-ei  dátum, az kell, hogy legyen minden magyar embernek. Akkor lettünk szabadok. Szabad magyarok.
Noha a rendszerváltás megtörtént, köztársaság lettünk, de az átalakulás  nem lehetett teljes, amíg az utolsó  megszálló katona  az országban volt.