Így közlekednek a buszok, vonatok az ünnepek alatt

FMH - Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt a buszközlekedésben és a vasúti menetrendben is változások lesznek.

feol.hu

A székesfehérvári piac augusztus 20-án zárva lesz. Pénteken, szombaton a megszokott rend szerinti a nyitva tartás, vasárnap reggel 6-12 óra között  bolhapiacra mehetnek az érdeklődők. 

Az Alba Volán Zrt.  az ünnep idején a következőképpen indítja járatait.  A hét utolsó munkanapja augusztus 19, nincs változás. Csütörtökön, pénteken, szombaton a  munkaszüneti nap szerinti menetrend érvényes, vasárnap szintén munkaszüneti nap, a hét első munkanapját megelőző nap szerint közlekednek a helyi és a helyközi autóbuszjáratok a megyében. 

Az augusztus 20-i ünnep miatt a  személyszállító vonatok augusztus 19-én, azaz szerdán pénteki, 20-án, 21-én, 22-én ünnepnapi, vasárnap vasárnapi menetrend szerint közlekednek  a személyvonatok.   Az ünnep alatt a várható növekvő   utasforgalomra tekintettel a MÁV-START Zrt. a  legnagyobb forgalmat lebonyolító  vonalakon megerősítve, a szokásonál több kocsival közlekedteti a vonatokat, illetve néhány  vonalon mentesítő vonatokat is beállítanak.  A debreceni virágkarneválra is több mentesítő vonat indul, érdemes érdeklődni a részletekről a vasúttársaságnál. A budapesti tűzijáték után is indítanak mentesítő vonatokat, a Déli pályaudvarrról 23.23-kor Komárom, Győr fel, 23.05-kor a Keletiből Sárbogárd, Pécs felé.
A vasút 50 százalékos kedvezményt biztosít a budapesti Szent Jobb körmenetre és a Szentmisére, valamint a tűzijátékra.  A társaság javasola, hogy aki utazni szeretne, próbálja meg elővételben megvásárolni a jegyét a sorban állás elkerülése   érdekében. Negyven vasútállomáson   lehet átveni az interneten megrendelt  jegyeket.  
Augusztus 20-án és az azt követő hosszú hétvégén korlátozzák a nehéz  tehergépkocsik forgalmát,  jelentette be a Közlekedési, Hírközlési  és Energiaügyi Minisztérium kedden. A korlátozás értelmében augusztus 19. (szerda) 22 órától augusztus 20. (csütörtök) 22 óráig, valamint augusztus 22. (szombat)  15 órától augusztus 23. (vasárnap) 22 óráig nem közlekedhetnek az  ország közútjain a   kormányrendelet hatálya alá  tartozó nehéz tehergépkocsik.
Szinte zavartalan, frontmentes, napsütéses idő lesz Budapesten és az egész  országban az augusztus 20-i ünnepek alatt, az esti tűzijátékot sem  fogja az időjárás megzavarni.   Derült lesz az ég, az átlagosnál kissé melegebb lesz, kora délután 30 fok körüli hőmérsékletre kell számítani. Az esti tűzijátékot sem fogja semmilyen  időjárási körülmény befolyásolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!