Himnusz-botrány - Kihallgatták Dopemant

Tanúként hallgatta meg pénteken Pityinger Lászlót, alias Dopemant, a VII. kerületi rendőrkapitányság. Nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt rendeltek el nyomozást.

feol.hu

Nyomozást rendelt el nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt a VII. kerületi ügyészség Dopeman "himnusza" miatt, a rappert tanúként hallgatták meg.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet tájékoztatása szerint Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjeként korábban már úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy „a kerületi ügyészség megtekintette a videoklipet, és annak tartalma alapján úgy ítélte meg, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége megállapítható, illetve ezen bűncselekmény gyanúja megállapítható, és ebből kifolyólag elrendelte a nyomozást az ügyben.”

A TASZ közleményében aláhúzta: Egy bűncselekmény gyanúsítottját megilleti a védelem joga, a hallgatás joga. Senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. A tanút ezek a jogok nem illetik meg, a vallomástételt szűk körben tagadhatja meg, egyébként köteles válaszolni a kérdésekre.

Véleményük szerint az ügyészség pontosan tudja, hogy az általa bűncselekménynek tartott magatartást ki valósította meg, így a tanúként történő idézés egyetlen célja és értelme az lehet, hogy a rappert megfosszák jogaitól.

A jogvádő szervezet tájékoztatása szerint Dopeman a rendőrségen a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.

A TASZ álláspontja az, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége nem valósult meg, mivel ennek megállapíthatóságához az szükséges, hogy a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata a védett jelképre közvetlenül vonatkozzon. A zeneszámban a Himnuszra vonatkozóan sértő vagy lealacsonyító kifejezés nem hangzik el, az előadó a „bazmeggel” politikai pártokról, politikusokról, vagy például a parkolócéduláról fejti ki a véleményét.

A feljelentők tehát szövegértelmezési nehézségekkel küzdenek, az ügyészségről viszont ugyanezt nem feltételezzük - írja közleményében a szervezet. Esetükben feléjük irányuló vélt vagy valós politikai elvárásoknak való megfelelési kényszer vezethetett a nyomozás elrendeléséhez, a terhelti jogoktól való megfosztás kísérlete pedig a hatalmi arroganciát jelzi, ami rosszabb, mintha csak a szöveget nem értenék.

A TASZ úgy véli, ha valaki történetesen közvetlenül nemzeti jelképre tesz sértő vagy lealacsonyító megjegyzést, akkor is kérdéses, hogy az állam tekintélyének a megóvását jelenti-e a sértő kifejezések használóinak a büntetőjogi üldözése. Az állam tekintélye – amit a nemzeti jelképek reprezentálnak – az állami cselekvés függvénye, és azt sohasem a kritikusok csorbítják, mégoly éles szavakat használjanak is. Szerintünk a véleménynyilvánítás alaptalan üldözése és a hatalmi arrogancia rombolja ma Magyarországon mind a demokráciát, mind az állam tekintélyét.

Arról, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el, a  Facebook-oldalán az előadó is beszámolt azzal a megjegyzéssel, hogy ez őt magát is meglepte.

Az index.hu arról írt, hogy egy "szélsőjobbos portál" buzdította olvasóit feljelentésre a rapszámmal kapcsolatban.

Dopeman még az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport október 23-ai, "Nem tetszik a rendszer" tüntetésén forgatta klipjét a Bazmeg című számához, amelyben keresetlen kötőszavak gyakori ismételgetésével reppeli el véleményét az ország jelenlegi helyzetéről, és amelyben a Himnuszból is idéz.

A Dopeman-szám egy rosszkedvű, harsányan bazmegoló Magyarországot ábrázol, ám ennek ellentmond a feljelentés és a megindult vizsgálat - véli Tóta W. Árpád. Blogjában azt írja: A Kölcsey-vers nem jogdíjas, az egyik legtöbbet idézett magyar irodalmi alkotás. Mint nemzeti imádság, pontosan azt a helyzetet írja le, amibe Dopeman elhelyezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!