Hidat robbantott, halálra ítélték, majd eltűnt - a biatorbágyi rém titka

Simán mániákus volt. Elmebeteg. Mi legalábbis így tanultuk az iskolában - a csákvári Hujber Antal így adta kezembe a Matuska Szilveszterről készült képeket. Matuska mellett édesapja, mint fogházőr. A családi album különös darabja mellé történet is jár.

feol.hu


Matuska Szilveszter, a biatorbágyi rém, amint kiszáll a rabszállító kocsiból
Fotó: FMH-illusztráció

Az egyik képen a tárgyalóteremben Matuska ül térdére könyökölve, kezén bilincs. Egyáltalán nem tűnik zavartnak, sem megbánónak. Csak úgy üres tekintettel réved maga elé, mellette két őr, egyikük Hujber Lajos, vendéglátónk édesapja. A másik képen a lóvontatta, fából készült rabszállító kocsiból száll ki éppen Matuska  keze-lába összebilincselve, de  kalapban, vasalt öltönyben, szivarzsebében díszzsebkendő  , a mellé rendelt két őr kíséretében. Ezek egyike szintén Hujber Lajos. Az előbbi kép hátán, az utóbbi szélén magyarázó szöveg: Matuska Szilveszter főtárgyalása a biatorbágyi merényletért, amely 12 napi folytatólagos tárgyalásig tartott (beleszúrva grafitceruzával:  melyért kötél általi halálra ítélték, majd zölddel: de sajnos nem halt meg) Budapest, 1934. XI. hó 5-én. A másik képen pedig ez olvasható: Matuska Szilveszter táblai tárgyalása 1935. június hó 3-án, aki 1930 februárban felrobbantotta a biatorbágyi hidat. 22 halál lett, ezért halálra ítélték.


Hujber Antal édesapja fogházőr volt, így láthatta Matuska Szilvesztert
Fotó: FMH

A képek Hujber Antal emlékezete óta álltak a családi albumban. Szülei nem sokat beszéltek róla. Édesanyja egyszer. Akkor Antal már nagyobbacska volt, mutatta, hogy édesapja mellett az a biatorbágyi rém, de a halálbüntetés elől megszökött.
Az édesapa otthon a munkájáról különösebben nem mesélt, bár havonta egyszer szokás volt, hogy a fogházőrök gyermeküket bevihették a munkahelyükre, az irodák ablakaiból figyelték a rabok sétáltatását a börtönudvaron. De hogy akkor kit láthattak a távolból, Antal nem tudja. Matuska történetére is csak később derült fény. A családi album képét ismerték, a hozzávaló történetet hézagosan. Az apa azt beszélgetések alkalmával többször emlegette, hogy az országosan, vagy inkább a világban is ismert robbantóra ő vigyázott. Édesanyja tette hozzá később, hogy Matuskát az osztrákok és a németek is kikérték, mert ott is robbantott, majd megszökött. Jóval később ezért figyelt fel Hujber Antal arra a rövidhírre, amit az egyik újságban olvasott: Matuska 1957-ben Svédországban meghalt. Részleteket különösebben akkor sem tudott meg.
A Matuska-rejtély számunkra is fokozódott, amikor utánanéztünk, mi történt 1931. szeptember 13-ára virradó éjszaka, de még inkább a börtönből való eltűnés körül. Az egymásnak ellentmondó információk terén ugyanis teljes a káosz.
Talán leghitelesebbnek tűnt Bozsik Péter Az attentátor című regénye. Ebben írja, hogy Matuska tárgyalása során a terem megtelt érdeklődőkkel, csak külön engedéllyel, mint valami színházi előadást, belépőjegyekkel lehetett megnézni. A világraszóló szenzációs tárgyalásról nyolc külföldi újságíró tudósított, és persze a magyar sajtó jelesei is: Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Márai Sándor. 

Az újságok arról írtak, hogy Matuska a tárgyaláson több alkalommal elmebajt mímelt: Leot, a spiritisztát emlegette, akivel gyerekkorában találkozott, és azóta is hipnotizálta, robbantásra kényszerítette. A bíró mindannyiszor figyemeztette, ezt hagyja abba, sőt egy alkalommal sötétzárkára is ítélte emiatt. Tettének hátterét, megbízóit a bíró szerint így ködösítette, sőt azt is furcsállotta, hogy Matuskát három országban ügyvédei ingyen védik, családjáról gondoskodnak. Matuska megmaradt magányos őrült robbantónak. Nem sikerült bebizonyítani, hogy mögötte a nemzetközi kommunista szervezet áll.
Magyarországon 1934. november 20-án hirdették ki halálos ítéletét, ezt követően az osztrák bíróság is kiadatását kérte vasúti robbantások miatt. Az osztrák bíróság hat évi fegyházra ítélte, de mivel Ausztriában nem volt halálbüntetés, így a hazai büntetést is felülírta az ottani jogrend. Matuska a váci fogházba vonult, ahol élete hátralévő részét kellett volna töltenie. Innen azonban megszökött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!