Hét a gyermekek védelmében

Székesfehérvár - A Gyermekvédelmi Hét alkalmából a napokban több eseményt tartanak állami gondozottaknak. Kedden sportos vetélkedőket rendeztek a Köfém Sportcsarnokban.

Lukács Károly

 

A hét programjai a november 20-ára eső, Gyermeki Jogok Világnapjához kapcsolódnak. A hétfői szakmai nap után a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltését helyezték előtérbe a szervezők.
Ebből az alkalomból rajz-, plakát- és fotópályázatot írtak ki nevelőotthonban élő gyermekek számára. Plakát kategóriában Lakatos Felícia és Máté Róbert, a rajzok versenyében Szalai Antal, míg a fotópályázaton Dávid Beáta művei kapták az első díjat.


A sportversenyen hat nevelőotthon és egy nevelőszülőkből álló csapat mérkőzött meg, a focipályán pedig megtartották a Gyermekvédelmi Vándorkupa döntőjét.
- Célunk a tásadalom figyelmének ráirányítása a gyermeki jogokra és kötelességekre ezzel a rendezvénnyel - ismerteti Deresné Tanárki Mária, a Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Osztályának igazgatója.
Szerdán a támogatók napja következik a gyerekek kulturális műsorával, csütörtökön a nevelőszülőké lesz a főszerep.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!