Hatdiplomás modellező - játék Moszkvicstól a bütykölésig

FMH - A Tatay Sándor Gimnázium igazgatója mintegy 70 darabos oldtimer-gyűjteményt tudhat a magáénak, mindezt kicsiben, hiszen az autók az eredetiek kicsinyített másai.

Parall Bálint

 Márkus Gábor nem mindennapi fiatalember. Azon túl, hogy hat diplomával rendelkezik és németül, angolul, dánul beszél, 32 évesen már a Tatay Sándor Gimnázium igazgatója. E mellett az oldtimerek nagy hódolója, jelenleg 60-70 darabos az autógyűjteménye.Igaz, ezek közül a legtöbb elfért az irodájában, hiszen az eredetinek 1/43-as kicsinyített mása. Gábornak azért a modelleken túl "hús-vér" autói is vannak, jelenleg egy Fiat 124-esen dolgozik, amit gyakorlatilag az utolsó csavarig szétbontott és most kezdte összeszerelni - ez nem okoz különösebb gondot számára, hiszen beszélgetésünk során kiderül, hogy iszonyatos elméleti és gyakorlati tudással rendelkezik a négykerekűek terén, tulajdonképpen nincs olyan típus, amiről ne tudna órákig beszélni -, ezen kívül van egy 190-es Mercédese, amit viszont kifogástalan állapotban szerzett be.

 

 

- Kisgyerekként is imádtam az autókat. A családom abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a régi rendszerben is viszonylag hamar autóhoz jutott. Nagyapámnak például egy elég fura szerkezete, egy háromkerekű Fiat Topolinója volt. Utána jöttek a Wartburgok, a púposnak csúfolt 311-es és az újabbak, majd a Trabantok. Szóval folyamatosan autóztunk, s mivel a szüleim látták, hogy mennyire odavagyok az autókért, gyerekként kaptam egy Moszkvics játékautót. Az nagy szerelmem volt, hiszen bele lehetett ülni, rendszáma, dudája volt, lábbal pumpálva kellett hajtani. Az orosz rendszáma egyébként még ma is megvan. Aztán később kismotorokkal kezdtem a bütykölést, majd jött a Kis Polski, az orosz autók, majd a Fiatok. Három évvel ezelőtt jutottam el oda, hogy megvehettem egy a 124-es, 1972-es Fiatot, amit Miamiból hoztam be. Az olasz autók a formatervezésük egyedisége miatt ejtettek mindig is rabul. Ezen kívül van egy 190-es 2.3-as benzines Mercédesem, amit azért vettem meg, mert szinte hibátlan. "Ő" ugyan még nem érett bele a 30 éves oldtimer korba, de érdemes megőrizni az utókornak, hiszen '83-as tervezése ellenére, szinte minden ma is használt technikai megoldás benne van, többek között az ABS, ASR, ESP.

Az irodádban körbenézve viszont azt látom, hogy egyetlen kivétellel a "keleti blokk" autói vesznek körbe. Ennek mi az oka?

- Mert ezek a mi kulturánk részei is voltak. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de ha ránézünk a keleti blokkból származó autókra, van bennük valami egységes, ami miatt be tudjuk sorolni őket ebbe a világba. Sugallnak egy olyan életérzést, ami nekünk is mesél. Persze tagadhatatlanul amerikai beütés is felfedezhető rajtuk, például a fecskefarok a régebbi Wartburgoknál. De nemcsak e miatt állnak közel hozzám, hanem a végtelen egyszerűségüknél fogva is, ami mégis mindegyik modellben rejlt valami virtuóz technikai megoldást. Az egyik kedvencem a Wartburg cabrió, hiszen ez a szabadság érzését sugallva a felsőbb réteg kedvelt autója volt. De a közös családi programokat támogató Wartburg kombi, amelyiket a campingezéshez találták ki, szintén különleges a maga nemében, hiszen a hátsó támlák teljes mértékben lehajthatók, ahol akár egy 170 centiméter magas ember is elfeküdhetett. Aztán itt vannak a felső vezetők autói, a Tatra különböző típusai, amik a maga nemükben nagyon komoly technikai újításokat vonultattak fel.

Minden autó egy külön történet. Gábor órákig tudna mesélni modellgyűjteménye darabjairól, de sajnos az iskolai csengő visszaránt minket a '70-es évekből a valóságba. Úgy néz ki, az időutazás minket jobban magával ragadott, hiszen nem megy könnyen a visszaállás, nem úgy vendéglátónknak, aki gyakorlott utazó a két világ között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!