Hárman a nemzetin

Fejér megye - A május 30. és június 1. között megrendezendő nemzeti vágtán megyénket három lovas is képviseli. Nehéz futam lesz, de mindenki nyerni szeretne.

Kovalcsik Katalin

Hanus Imre, a Pázmándi Lovas Egyesület tagja Matyi nevű lován indul a nemzeti vágtára. Az egyesület tagjainak és néhány igazán lelkes falubelinek, valamint az sms-t küldőknek köszönhetően megnyerte a település a nevezési díjat. Egy rádió Komádit, Bakonybélt és Pázmándot juttatta futamlehetőséghez.

- Szervezzük az utat - mondta Hanus Imre. - Ott egészen más lesz a pálya, azt sem lehet előre tudni, hogy a ló miként fog reagálni a zajra, a tömegre, itthon a csendben, a nyugalomban készülünk a versenyre. A pálya vonalát látva nem lesz egyszerű a lovaglás, az első futamon sokan estek. Az a fontos, hogy Pázmánd nevét már sikerült kissé megismertetni az ország lakóival. Hogy a fővárosban megjelentünk a toborzócsapattal, az is keltett egy kis meglepetést. A Velo-túra lovasai elé megyünk héfőn Székesfehérvár határába, onnan kísérjük őket Pázmándra, ahol másnapig elszállásoljuk a lovakat, a lovasok Gárdonyban éjszakáznak.

A nemzeti vágta három napja alatt arra is lesz lehetőségük a településeknek, hogy bemutatkozzanak a látogatóknak. Kézművesek, amatőr csoportok képviselik majd szűkebb hazájukat. Fejér megyéből még két helyről indul lovas a megmérettetésre. Csabdiról egyikük, valamint a Velencei-tavi kistérség és VEKI összefogása révén a tókörnyékről. A pákozdi Kapaszkodó Lovarda lovasoktatója, Csabai Attila négyéves telivér kancán képviseli a tókörnyéket a vágtán. Az ország kilencven településének lovasai indulnak az előfutamokon, amelyek minden első és második helyezettje jut be a középdöntőbe. A vágtán romániai, szlovákiai, szlovéniai lovasok is ott lesznek. Pázmánd a második, a kistérség a negyedik, csabdi a nyolcadik előfutamban versenyez.

A vácrátóti Velo Alapítvány mozgássérült és ép lovasokkal érkezik meg a vágta helyszínére. A Velo-túra tagjai Oszter Alexandra színművésznővel együtt járják be az útvonalat. Jártak már Keszthelyen, Veszprémben, ma 11.30-kor érkeznek meg Székesfehérvárra, a Bregyó-közi sportcentrumba, ahol köszöntik a résztvevőket. A lovastúra tagjai még délután továbbindulnak Pázmándra, majd onnan Budapestre. A vágtán külön sátorban várják az alapítvány iránt érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!