Harc a fatolvajok ellen

Székesfehérvár - Komoly károkat okoztak az elmúlt szezonban is a fatolvajok, akik ellen több fronton lép fel a kormány: a szabálysértési bírság büntetési tételének megváltoztatása és az erdővédő szolgálat felállítása segíthet.

S. Töttő Rita

Csak a Vadex Zrt.-nél több mint 9 millió forintos kárt okoztak a fatolvajok a tavalyi esztendőben - árulta el Emmerlingné Köhler Marietta, a társaság igazgatósági osztályvezetője. Persze nem csak az állami, de a magánerdő-tulajdonosoknak is nagy bosszúságot, s nem utolsósorban kárt, pluszkiadást okoznak a lopások.
A törvény szerint ugyanis akkor is a tulajdonoson követeli a kormányhivatal erdészeti igazgatósága  a telepítést, ha nem a tulajdonos vágta ki a fákat, hanem ellopták tőle - tudtuk meg a hírlap erődvédő fórumán Szalainé Csomós Krisztinától, az igazgatóság munkatársától. Bodor Dezső, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének felügyelőbizottsági elnöke szerint mégis érdekük bejelenteni a lopást, mert akkor mentesülnek a büntetőügyi eljárás és a pénzbírság befizetése alól.
- Az Országgyűlésben mi is megpróbálunk mindent megtenni, hogy meggátoljuk a falopásokat. Ma már a 20 ezer forintos értékhatár alatt is elzárással büntethető a lopás, amely visszatartó erő lehet - árulta el Tessely Zoltán országgyűlési képviselő. A leleplezésekben tudna segíteni az erdővédő szolgálat felállítása is, amelynek törvényi lehetősége ugyan adott, viszont  pénzügyi hátteret még nem teremtett mögé a kormány. A Vadex együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel azért, hogy a megfelelő információk birtokában tudják kezelni a hasonló ügyeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!