Halálos és sérüléses motorosbalesetek napja volt a szerda

FMH - Három motorost is baleset ért szerdán a megyében. Az egyik kétkerekű sofőrje életét vesztette, egy ember súlyosan, egy könnyen sérült. Két esetben a motorosokkal ütköző autó sofőrjei voltak a hibásak.

feol.hu

Délután öt órakor érkezett bejelentés szerdán a Mátyásdombot Kislánggal összekötő 6301-es számú útról, hogy egy segéd-motorkerékpáros szenvedett balesetet – közölte csütörtökön R. Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő. A rendelkezésre álló adatok szerint a Komár típusú kismotorral közlekedő 19 éves kislángi fiatalember a 7-es kilométerszelvényben meg akart fordulni, de nem vette figyelembe a vele azonos irányban haladó, előzésre készülő MAN tehergépkocsit, és elé fordult. A teherautót vezető nadapi sofőr vészfékezése ellenére elütötte a motorost, aki a helyszínen azonnal életét vesztette. A kiérkező mentő személyzete már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Nem egészen két óra múlva újabb motorosbalesethez riasztották a mentőket és a baleseti helyszínelőket. Székesfehérváron, a Palotai útról az M7-es autópályára tartott egy Renault Mégane sofőrje, aki a Budai útra való kanyarodása közben ütközött neki egy motorosnak, mert a kocsi nem tartotta a megfelelő oldaltávolságot. A motoros az ütközés következtében jobb oldalára borult, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az autós ellen büntetőeljárást indult.

Este kilenc óra után néhány perccel ugyancsak Székesfehérváron egy Opel Corsa sofőrje tartott járművével a Berényi úton a Kadocsa út felé. A Berényi út-Tompa Mihály-Kisteleki utca körforgalmú kereszteződésében nem adott elsőbbséget a körforgalomba már korábban beérkező, és ott közlekedő segédmotorosnak. A motoros az Opel oldalának ütközött, de szerencsére csak könnyebben sérült. Az Opel sofőrje ellen büntetőeljárást indítottak a székesfehérvári rendőrök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!