Halálos áldozatok Szíriában a vallási ünnep ideje alatt is

A muszlim áldozati ünnepen (íd al-adha) is folytatódnak az erőszakcselekmények Szíriában: a biztonsági erők legalább hat polgári lakost öltek meg vasárnap.

MTI

A muzulmán ünnep első napján három ember halt meg az ország középső részén fekvő, Damaszkusztól 140 kilométerre északra fekvő Homsz városában, amelyet kedd óta lőnek a harckocsik. Ugyanitt egy tiltakozó vesztette életét, amikor rendőrök tüzet nyitottak a Bassár el-Aszad elnök távozását követelő tüntetőkre - közölte egy szíriai ellenzéki szervezet.
Más szíriai helyszíneken három ember halt meg a tiltakozók elleni erőszakos fellépésekben.
A szervezet közleménye szerint legalább tíz tiltakozó sebesült meg a Homsz melletti Talbisze és a déli Harra településeken, Damaszkusz egyik negyedében pedig ötven demonstrálót vettek őrizetbe. A főváros peremkerületein található mecsetek környékére katonákat vezényeltek, hogy elejét vegyék a demonstrációknak az ünnep kezdetét jelző vasárnapi imák után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!