Gyerekek fölött omlott le a tető!

Mezőszentgyörgy - A kislány és a kisfiú nagyon megijedt, amikor csütörtökön délután leomlott fölöttük a tetőzet. Szerencsére nem sérültek meg, az anyagi kár viszont jelentős.

V. Varga József


A család minden segítséget szívesen fogad
Fotó: FMH

Morgott, robajlott valami, kiszaladtunk az utcára - meséli a szemközti szomszéd, Tóth Istvánné Marika.  Amikor a porfelhő elült, láttuk, hogy Kecskésék házának teteje teljesen leomlott. Jöttek a tűzoltók, a polgármester...
Az ok egyelőre nem ismert, a végkifejlet igen. Csütörtökön délután három óra magasságában szinte dominószerűen ledőlt a Bocskai utca 51-es számú ház teljes tetőzete. Személyi sérülés nem történt, a kár tetemes. A 11 éves Dzsenifer és az 5 éves Kornél voltak csak otthon. Nagyon megijedtek, Marikáék pátyolgatták őket.
A polgárdi önkormányzati tűzoltóság gárdája szakszerűen letisztította a tetőt, a födém, a mennyezet nem sérült. Az E.on kikapcsolta a villanyt.  Jöttek a helybéli önkéntes lánglovagok, a közhasznúak, a szomszédok. Kisebb-nagyobb fólia került föl a házra, védeni, amit még lehet. A családfőt Fehérvárról, a Köfémből hívták haza. A ház asszonya és a 12 éves Erik éppen a nagymamánál járt.
Kecskés Zoltán és felesége, Laura feszülten, szomorúan járkál az udvaron pénteken, ottjártunkkor. Szocpol segítségével vették az öreg,  hosszú parasztházat négy éve, van biztosításuk, intézik az ügyeket. Halkan mondják csak: bármiféle segítséget, támogatást elfogadnak, és hálásan köszönnek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!