Gróf Károlyi György, egy optimista ember

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki március 15. alkalmával Károlyi Györgyöt. A magas állami elismerés alkalmából kértünk tőle interjút.

- Miként szólíthatom? Használja a grófi címet?

- Szólítson úgy, ahogy önnek tetszik. A grófi címet én magam ugyan nem használom, de ha valaki mégis így titulál, azt  a családomat illető  megtiszteltetésnek veszem.

- Ön még a családja fehérvárcsurgói kastélyában született?

- 1946. novemberében születtem, de már nem Fehércsurgón, a kastélyt a hozzá tartozó birtokkal együtt 1945-ben államosították. A szüleim egy darabig még reménykedtek abban, hogy az ország demokratikus berendezkedésű lesz, 1947-ben azonban már látszott, hogy ez hiú ábránd. Az apám nem talált magának munkát, nem volt pénzünk. Az alig ötvenévesen elhunyt nagyapámnak, Károlyi Józsefnek féltestvére volt Károlyi Mihály, aki akkor Párizsban volt követ. Ő segített a családomnak elhagyni az országot.

- Miként sikerült gyökeret verni idegenben?

-  Eredetileg Argentínába szerettek volnak menni a szüleim, de aztán Párizsban ragadtunk. Édesanyám, aki divattervező volt, azonnal nyüzsögni kezdett, gyorsabban talált megélhetést. Édesapám azonban nem talált munkát. Két évig vergődött Párizsban, aztán  valakinek a tanácsára  Marokkóba ment. Én anyámmal Párizsban maradtam, a szüleim pedig elváltak.

- Mi lett önből?

- A családon belül magyarul beszéltünk, a nagymamámnak, özvegy Károlyi Józsefnénak köszönhetem, hogy még az iskolába kerülés előtt megtanultam franciául írni és olvasni. Úgyhogy  az első kihagyásával  rögtön második osztályos lettem... Az érettségi után a jogi egyetemet és a politikai tudományok főiskoláját is elvégeztem. Az első munkahelyem a Concorde repülőket gyártó cégnél volt, aztán négy évig a párizsi ipari és kereskedelmi kamara jogi tanácsadója voltam. 1978-ban kerültem a Fiat párizsi kirendeltségéhez. Onnan mentem  gazdasági vezetőként  nyugdíjba 2005-ben. Mindannak, amit ott tanultam a cégvezetésről, jó hasznát vettem, amikor belevágtunk a fehérvárcsurgói kastély felújításába és méltó módon történő hasznosításába.

- Miként volt bátorsága belevágni ebbe az óriási feladatba?

- Ha valaki nem hivatásos pesszimista, akkor semmi sem reménytelen a számára... Az ember egyébként is alapvetően optimista, hiszen különben miért élne. A fehérvárcsurgói kastélyba első hazalátogatásom alkalmával, 1984-ben vitt el a kíváncsiság. Rém kedvesen fogadtak. Később többször megfordultam a faluban, és bosszantott az, hogy láttam: sem ötlet, sem pénz nincs ahhoz, hogy valamit kezdjenek az üresen álló, mind romosabb kastéllyal. A feleségem, Angelica mindenben támogatott, az ő lelkesedése nélkül nem sokra jutottunk volna.

- Hogyan született a kulturális találkozó központ ötlete?

- Ha a kastélynak tisztán kulturális funkciót szánunk, az csak a pénzt vitte volna. Ugyanakkor szállót sem akartam csinálni az egész épületből, úgy gondoltam: ennél többre hivatott. A kulturális találkozó központ koncepciója ötvözi a kulturális és az üzleti célú hasznosítást: a kastély a nemzetközi konferenciákkal, a hangversenyekkel, a kiállításokkal Magyarország Európához történő kulturális felzárkózását szolgálja, a 22 szállodai szoba, az étterem pedig a pénzügyi forrásokat biztosítja a felújított kastély fenntartásához, működtetéséhez.

- Hol tartanak most a kitűzött célok megvalósításában?

-  A céljaink megvalósítását eddig leküzdhetetlen akadály nem gátolta, persze minduntalan újabb és újabb kihívásokkal találjuk magunkat szembe. Az elért eredményeinkben nem kis szerepet játszott az a segítőkészség, az a pozitív hozzáállás, amit a magyar hatóságok részéről tapasztaltunk. A múlt esztendőben a kastély főépületének felújítása is megtörtént a csaknem félmilliárd forint összegű, uniós pályázati támogatásnak köszönhetően. Ezáltal a korábbiaknál lényegesen nagyobb, népesebb rendezvényeknek is helyet tudunk adni. Az árbevételünk, amely a szállodai szobák kiadásából, a vendéglátásból, a terembérleti díjakból és a belépőjegyekből tevődik össze, évről-évre növekszik.

- A gyermekeik mit szólnak mindehhez?

 - Sándor magyarul is megtanult, s mindhárman itt voltak a főépület átadása alkalmával.

Életpálya

Károlyi György 1946 novemberében született. Feleségével egyetemistaként ismerkedett meg Párizsban. Angelica német származású, de  már a francia fővárosban született.
Négy gyermekük született. Geraldine grafikus, ő a felelős a kastély vizuális megjelenéséért. Sándor fordító, Zürichben a FIFA-nál dolgozik. Ő kalauzolta Puskás Ferenc özvegyét a Puskás-díj átadása alkalmával. Erzsébet művészettörténész, több kiállítást rendezett Csurgón, és ő szerkeszti azokat a köteteket is, melyek a  kastélyban megrendezett konferenciák anyagát tartalmazzák. Nicolas, a legfiatalabb már nem él.  Fehérvárcsurgón temették el.