Geocaching Zalában: a kallósdi kerektemplomhoz vezetett az út

Az elmúlt napok hidege után kellemes őszi idő és verőfényes napsütés fogadta lapcsoportunk geocaching játékának részvevőit, akiket ezúttal kallósdi kerektemplomhoz vezettek a koordináták.

Zalai Hírlap


A regisztráció után a résztvevők egy rövid  sétával érkeztek a kerektemplomhoz, melyet 1260 körül építettek. A 17. századi török támadások miatt a lakosok elhagyták a települést, melyet a törökök felégettek, s a hosszú évtizedekig a templommal sem törődött senki.  Csak a 18. században települt újra, ekkor fedezték fel az időközben erdővel benőtt területen rejtező, viszonylag épen megmaradt templomot. A falu népességének növekedése miatt az 1800-as években előcsarnokkal bővítették, ezt azonban az 1989-1993 közötti műemléki felújítás során elbontották, hogy hangsúlyosabbá tegyék a kerektemplom formát. Harang alakú kupolája 1860 körül még fazsindelyes volt.

 Az 5,8 méter belső átmérőjű, gótikus részleteket is őrző, román stílusú körtemplomhoz kis szentély kapcsolódik. Falát kívülről féloszlopok tagolják, ablakai csúcsívesek, belsejében ugyancsak csúcsíves ülőfülkék találhatók. Vaskos falában keskeny lépcső vezet fel a csöppnyi, fából készült karzatra.

A kerektemplom - melyben időnként koncerteket is tartanak -  látogatása mellett további programok és kedvezmények várták a játékosokat: a kehidai Deák-kúria - ahol a haza bölcse életrajzi kiállítását tekinthetik meg - mellett bográcsban főtt ebédre invitálták a túrázókat. A késő barokk kúriát 1770 körül építette a Hertelendy család a vár helyére, s örökségként került a Deák családhoz . A Deák Ferenc 1808 és 1854 között élt itt. A túrázók innen ellátogathattak a haza bölcse nevét viselő kúthoz is, melynél a betegségekre kedvező hatást gyakorló energiavonal húzódik. A hagyomány szerint Deák Ferenc e forrás vizét fogyasztotta  kehidai tartózkodása alatt.

A Deák család sírboltjának megtekintése mellett úti cél lehetett a helyi Gyümölcsoltó Boldogasszony római katolikus templom, melyet  Hertelendy Gábor kezdett építeni  l747-ben, s  1755. áprilisában szentelték fel Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére. 1807-ben készült el a barokk stílusú templom tornya, mely 3 harangot rejt.

Az érdeklődők beleshettek Gellért Erzsébet népi iparművész fazekas műhelyébe is. A kehidai fürdő kedvezményes csobbanással invitált, csakúgy, mint a zalaköveskúti állatpark, illetve állatsimogató.



Délután 1 óráig 320 résztvevőt regisztráltak a zalai helyszínen - tudta meg a helyszínen Horváth A. Attila. Ez a szám csaknem fele a 660-nal rekordot tartó Somló-hegyi túrának.

Végül 445 fő vett részt a mostani zalai geocachingen, közülük volt 24 az új játékos.

Többektől megtudtuk, hogy most jártak először ezen a gyönyörű vidéken: például a Csepregről érkezett Keszőcze István, Kluk Istvánné, Horváth Máté és Rendvai Dóra, akik amúgy gyakorlott geocaching-túrázóként már hatodik alkalommal fogadták el a Pannon Lapok Társasága invitálását.

A korábbi helyszínekről ide kattintva, Utazó mellékletünkben olvashat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!