Folyamatosan bővítettek, így maradtak talpon - interjú a Vadex vezetőjével

FMH - Országos vadgasztronómiai fesztivált rendez ma a Vadex Zrt. Soponyán. Hatvan csapat nevezett a főzőversenyre, s az érdeklődőkre gondolva kétezer adag vaddisznópörkölt is készül egy óriási bográcsban. Kisteleki Péterrel, a cég most kitüntetett vezetőjével beszélgettünk.

B. Kiss László

- Talán furcsát kérdezek. Ki a legkedvesebb írója, és melyik a kedvenc könyve?

- Fekete István, illetve az általa írt Ballagó idő.

- Melyik a kedvenc színe, és mi a kedvenc étele?

-  A zöld, mondhatni hivatalból. Ami a kedvenc ételemet illeti: napközis voltam és jó evő. Úgyhogy mindent szeretek. A vaddisznópörköltnek azonban nincsen párja.


 
- Ezek után le sem tagadhatná, hogy erdész. De miként lett erdőmérnök?

-  Első generációs erdész vagyok, a családból egyedül a keresztapám végzett a soproni erdészeti egyetemen, de belőle is geodéta lett... Az, hogy mégis Sopronba jelentkeztem, elsősorban a barátaimnak, a Balsay fivéreknek volt köszönhető, akik régi erdész dinasztia tagjai, és szintén az erdészeti egyetemen végeztek. Sokat nyomott továbbá a latba, hogy Sopronban magas szinten tudtam folytatni a már korábban elkezdett kosárlabdát: az ottani SMAFC-cal Magyar Kupát nyertünk, és az NB I-ben a második helyen végeztünk.
 
- A kosarazással máig nem hagyott föl...

- Amikor az egyetem elvégzése után, 1972-ben hazajöttem, a Székesfehérvári Építők csapatában folytattam a sportpályafutásomat 1981-ig. Itt együtt játszhattam orvos öcsémmel és a már korábban hazatért Balsay fivérekkel. Nem titkolom, büszke vagyok arra, hogy öregfiúként a mai napig - immár 30 esztendeje  -heti rendszerességgel kosarazok a régi társakkal.
 
- Mióta dolgozik a Vadexnél?

-  A Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. az első munkahelyem, ahol 1972. agusztus 15-től dolgozom. Vezérigazgatónak 2003 májusában neveztek ki.

- Mit érdemes tudni az ön által irányított cégről?

- A Vadex a Magyar Fejlesztési Bank irányítása alá tartozó huszonkét, száz százalékban állami tulajdonú erdőgazdasági részvénytársaság egyike. Területét nézve az egyik legkisebb, erdőállománya kedvezőtlen összetételű és a közepesnél gyengébb minőségű. A Mezőföld alapvetően mezőgazdasági terület, itt az erdők a peremterületeken, illetve a földművelésre kevésbé alkalmas részeken találhatók. A megye erdősültsége egyébként messze elmarad a húsz százalékos országos átlag alatt; mindössze nyolc százalék. A cég ezen természeti adottságok mellett magát fenntartani a hagyományos erdőgazdálkodás révén nem tudta, ezért folyamatosan bővítette a tevékenységi körét. Kialakította a vaddal való gazdálkodás teljes vertikumát az intenzív vadgazdálkodástól  az élővad, a vadászati lehetőség értékesítésétől  kezdve a vadhús feldolgozásig. Soponyán, a Vadex kezelésében található Magyarország legnagyobb kapacitású vadhúsfeldolgozó-üzeme, amelynek termékei Európa szerte ismertek. Ezeket a termékeket nyolcvan százalékban nyugat-európai piacokon értékesítjük, s 20 százalékuk kerül csak - zömében üzletláncokon keresztül  -a hazai fogyasztók asztalára.

-  Miként állnak a fafeldolgozással?

-  A megye nagy iparvállalatai számára a mezőfalvi és a balinkai üzemünkben gyártunk csomagolóanyagot fából. A cég meghatározó szerepet vállalt az autópályák - az M5-ös, az M6-os, az M7-es, legutóbb pedig az M43-as - vadvédő kerítéseinek az építésében és parkosítási munkáiban.

- Vannak, akik képtelenek napirendre térni afölött, hogy hazánkban fával fűtenek nem egy erőművet...

- A jobb minőségű, ipari célra is alkalmas faanyagot a bútoripar, építőipar, papírgyártás számára értékesítjük, illetve saját fűrészüzemeinkben dolgozzuk fel. A csak tüzelésre alkalmas fa elsősorban a lakosság ellátását szolgálja, és a fennmaradó hányad kerül az erőművekbe energetikai célú felhasználásra.

- Miként érintette a társaságot a 2008-as válság?

-  Elsősorban a vadászati lehetőségek értékesítése szűkült: kevesebb vendégvadász érkezett - leginkább a spanyolok maradtak el -, s aki jön, az is kevesebbet költ. A válságot megsínylettük a fafeldolgozás, a park- és kerítésépítés vonatkozásában is. A válság hatására a lakosság elsősorban a tartós cikkek vásárlását fogta vissza, így nagyobb visszaesés volt tapasztalható az értékesebb, bútoripari célra is alkalmas faanyag értékesítésében. Ezen helyzetben különösen fontosnak tartom a jó munkahelyi légkör megtartását. Csak jó szellemű, egységes csapat képes úrrá lenni a nehézségeken.

-  Önöknek is sok kárt okoznak a tolvajok?

-  Komoly gondot okoz számunkra is az erdővagyon megőrzése. Ennek érdekében az önkormányzatokkal és a rendőrséggel közösen szerveztünk akciókat, melyek révén mára komoly eredményeket értünk el a tolvajok elleni küzdelemben.
 
- A családommal gyakran kirándulunk a Gaja-völgybe, amelyet mintaszerű kirándulóhellyé fejlesztett a Vadex...

-  A társadalom erdőkkel kapcsolatos elvárása az idők folyamán alaposan megváltozott: egyre nagyobb szerepet kap az erdőnek a pihenést, a sportolást szolgáló funkciója. A Vadex ezt felismerve időben megtette az első lépéseket: a sárpentelei parkerdőt még a '70-es években hozta létre a cég. Ezt a pákozd-sukorói arborétum kialakítása követte, ahol múzeumot és erdei iskolát is működtetünk. Aztán hoztuk létre az említett Gaja-völgye Tájcentrumot, a legutóbbi ilyen jellegű fejlesztésünk eredménye pedig a soponyai erdészeti, vadászati és ökoturisztikai centrum.

- A soponyai létesítmény országos rendezvény színtere szeptember 3-án...

 - Ötödször rendezünk itt országos vadgasztronómiai fesztivált. A vadfőzőversenyt számos kísérőprogram színesíti a felnőttek és a gyerekekre is gondolva. Azért, hogy senki ne maradjon vadétel nélkül, kétezer adag vaddisznópörkölt készül egy óriási bográcsban.

- Ön is főz majd?

 - Nem járnának jól velem a csapattársak. A szakácstudományom ugyanis a tojásrántottáig terjed...

Életpálya

Kisteleki Péter Fehérváron született 1948. március 14-én. A középiskolát az Ybl Gimnáziumban végezte. 1972-ben a soproni  egyetem erdőmérnöki karán,  2000-ben pedig a Budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett diplomát. Nős. Két felnőtt fiúk van.
Kitüntetései közül a Széchenyi Viktor emlékéremre a legbüszkébb. Agusztus 20. alkalmával a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!