Fehérváron is rendeztek Nemzetközi Babahordozó Hetet

A természeti népeknél a hordozás mai is szerves része a mindennapi babagondozásnak. A sivatagban vándorló afrikai, vagy a rizsföldeken hajladozó ázsiai asszonyok sok helyen nem is tudnának másképpen dolgozni, sőt közlekedni sem. Sőt: az emberiség kétharmada ma is a hasán, vagy a hátán hordozza csecsemőjét! A nyugati világban eleinte idegenkedve figyelték az „alternatív” anyákat, akik magukra kötötték kisbabájukat, ma azonban már valószínűleg senki sem szólja meg azt a szülőt, aki praktikus hordozóeszközbe, vagy egyszerű, de erős kendőbe köti a saját testére a kicsinyét.

A fehérvári babahordozó klub fiatal és agilis édesanyái egyre többen vannak, s ma már szolgáltatásokkal, tanácsadásokkal is tudnak szolgálni a hozzájuk fordulóknak. Aki ma a királyok városában gyakorlati úton, anyatárstól szeretné elsajátítani a hordozás fogásait, minden további nélkül megteheti. A tematikus babahordozási hét pedig kifejezetten azért született, hogy a hordozás népszerűsítésén túl összekovácsolja a szülőket – hiszen sokféle és színes programot kínálnak ilyenkor a szervezők.

Szervusz, Janka! Szia, Benedek! – köszöngetett egy jópofa szürke textilmacska Nagy-Kalmár Szilvia pszichológus kezében a programsorozatnak otthont adó Szabadművelődés házában, a nyitónapon, szerdán. Szilvi nemcsak az anya-magzat kötődés állomásairól és később igen fontossá váló hatásairól beszélt, hanem a Daloda foglalkozást is vezette a játszószobában. Igen sok mama és baba volt rá kíváncsi, milyen dalokkal, versikékkel lehet lekötni egy folyton rohanó, örökmozgó tipegő figyelmét. Szilvi maga is többes kisgyermekes anya, aki kezdettől a hordozóhét szervezőcsapatának tagja, s a kötődő nevelés patronálója.

Ami a látogatónak különösen szimpatikus lehetett a rendezvény tematikájában: természetesen a kisbabákon van a hangsúly, de legalább ennyire figyeltek az anyukák, apukák igényeire is, mikor a „menüt” összeállították. A tibeti hangtál meditáció, vagy a kismama jóga a felnőtteket célozta inkább, hiszen a kisgyermekes szülőknek kiváltképp szükségük lenne némi kikapcsolódásra. Ezeken a gyakorlati foglalkozásokon kipróbálhatták, hogyan lehet relaxálni hangtálak megzengetése által, vagy éppen a jóga jótékony hatásait tapasztalhatták meg. A hordozásban járatlanok pedig rácsodálkozhattak, mennyi eszköz létezik már manapság.

Érdekes megtudni, hogyan hordoznak a világban manapság is, a rendezvény erre is kínált előadást. (Csak egy apró adalék: a császárpingvineknél nem az anya, hanem az apaállat végzi el ezt a feladatot!) Kínában és Koreában téglalap alakú, színes textilt használnak, amit hosszú pántokkal erősítenek a mama hátára, ott kuksol az apróság. Japánban a szabásminta hasonló, de a zsinórokat karikákon húzzák át, míg az afrikai nők kendője egyben ruhaként is szolgált. A dél-amerikai indiánok használta rebozo pedig még a magashegységekben is melegen és szorosan tartotta a kisbabát. A fizikai kontaktust, testmeleget és ringatást megtapasztaló kisbabák a babakocsis társaikénál nyugodtabb viselkedéséről szülők százai számolhatnának be. Egy kevéssé akadálymentesített nagyvárosban is ésszerűbbnek tűnik a hordozókendő használata, főképp, ha a sok leküzdhetetlen lépcsőre gondolunk A korai mozgásfejlődéssel foglalkozó szakemberek pedig azt emelik ki, a babát érő folyamatos ringó mozgás következtében jobban fejlődik a gyermek egyensúlyérzéke, miáltal a több ingerületet kapó agy, a stimuláció folytán ugyancsak intenzívebben fejlődik. A babahordozó hét eseményein pedig a hangok, illatok, zenék adtak újabb impulzusokat a kicsinyeknek.

A legszorosabb kötődés

Nagy testsúlyú, mozgékony gyermekekkel és a hirtelen tinikori növés következtében sajnálatosan gyenge hátgerinccel „áldott” meg a sors. Elsőszülöttemnél mégis lelkesen szereztünk be egy kengurut és két, különböző méretű hordozókendőt és töltöttünk le a világhálóról egy megkötési módozatokat bemutató füzetkét. Sajnos a kedvezményezett egyáltalán nem lelkesedett a kendőzésért, de a testem is tiltakozott egy idő után. A kendőket eltettem, mondván: na, majd a következőnél.

Kisebb súlyú lánykám mellett a nagytesó is szakadatlan imádatával halmozott el. Egy gyerek a hátamon csüngött, egy a mellkasomon. Az elvitathatatlan boldogság pillanatain kívül nagyjából két hetes Himalája-táborba induló turistának éreztem magam. Majd a harmadik gyerkőc már kiskaput sem hagyott a maga induló négy kilójával és anyja végleg lestarpált hátizmaival. De ma is megcsodálok minden, lelkesen kendőben hordozó anyatársat és közben töröm a fejem, hány díszpárna jönne ki a kendőimből?