Észak-Korea rakétákat helyezett kilövőállásba

Szöul/Peking - Ismét tetőpontjára hágott a feszültség a Koreai-félszigeten. Észak-Korea vasárnap rakétákat helyezett kilövőállásba a Sárga-tenger térségében, miközben Peking javasolta a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációját.

feol.hu

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint Phenjan föld-föld rakétákat helyezett indítóállásba, egyidejűleg pedig föld-levegő rakétákat tolt előre nyugati partjainál a Dél-Koreával való Sárga-tengeri határ közelébe.
   
A különböző rakéták kapcsán a Yonhap mindenekelőtt az SA-2 kódjelű, szovjet gyártmányú, föld-levegő rakétáról beszélt.  A szóban  forgó, még szovjet gyártmányú  rakéták hatótávolsága 13 és 30 kilométer közötti. Egyes, magukat megnevezni  nem kívánó, ugyancsak a Yonhap által idézett dél-koreai források szerint Észak-Korea indítóállásba helyezte néhány nagyobb hatótávolságú,  egészen 95 kilométerig terjedő Samlet, továbbá Silkworm kódjelű rakétát is.  A dél-koreai  védelmi minisztérium a Yonhap hírét nem erősítette meg, utalva arra, hogy katonai titokról van szó.
   
A hírügynökség egyidejűleg beszámolt arról: Dél-Korea elrendelte Yonpjong sziget polgári lakosságának rendkívüli evakuálását. Az embereket arra szólították fel, hogy óvóhelyeken keressenek menedéket. A dél-koreai katonai hatóságok azt állították, hogy a szigeten  tüzérségi lövedékek  zaja hallatszott. Nem sokkal később a rendkívüli evakuálási rendeletet a  hatóságok hatályon kívül helyezték.
   
Egy héttel ezelőtt Észak-Korea a sziget ellen intézett tüzérségi támadást. Jonpjong a két Korea közötti vitatott tengeri határtól mintegy három kilométerre, Dél-Korea nyugati partvidékén, Észak-Koreától mindössze 11 kilométerre fekszik, lakossága körülbelül 1600-at tesz ki. Az egy órán át tartó ágyúzásnak 4 halálos áldozata és 18 sebesültje volt. 

A legújabb fejleményekre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap reggel a Sárga-tengeren négynapos nagyszabású légi és haditengerészeti gyakorlatot kezdett. Észak-Korea a manővert tűrhetetlen katonai provokációnak nevezte és annak kapcsán felmérhetetlen következményekről beszélt.
   
A KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap reggel azt hangoztatta: katonai csapást hajt végre az amerikai és a dél-koreai erők ellen, amennyiben  azok megsértik területi vizeit. A Hszinhua kínai hírügynökség pedig arról számolt be, hogy kedden sürgős látogatást tesz Pekingben a phenjani Legfelsőbb Népi Gyűlés, azaz a parlament elnöke.
   
Az Észak-Korea mellett Kína által is elítélt amerikai-dél-koreai légi és haditengerészeti manőver célja egyfajta erődemonstráció, amellyel az Egyesült Államok demonstrálni kívánja az Észak-Koreával szembeni elrettentő képességet. Erre utal, hogy a hadgyakorlaton részt vesz a George Washington atommeghajtású repülőgép-hordozó hajó, valamint több más amerikai hadihajó. 

Az egy héttel ezelőtti észak-koreai támadás az elmúlt évek legsúlyosabb Korea-közi fegyveres agresszióját jelentette. Azóta egyes értékelések szerint a két Korea ismét egy esetleges háború szélére sodródott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!