Eperjes Károly Az ajtóról - negyedszer forgatott Szabó Istvánnal

Székesfehérvár - Szabó István Az ajtó című filmjében ő alakítja Tibort, az írónő férjét, aki a háttérbe húzódva ugyan, de igen erősen jelen van a történetben. Eperjes Károllyal a film fehérvári bemutatóján beszélgettünk.

Sinkovics Eta

- Szabó István újra és újra szívesen dolgozik az általa kedvelt színészekkel. Ez a negyedik filmje, amiben szerepel. Mi a titka annak, hogy jól tudnak együtt dolgozni?

- Szabó István rendezői erényei: az igényesség, az ízlés, az érzékenység, és a nagyon komoly felkészültség, amellyel egy film elkészítésébe belefog. Én azt remélem, hogy azért tudunk kiválóan együttműködni, mert szereti a koncentrált, felkészült színészeket, azokat, akik hasonlóképpen dolgoznak, mint ő.

- Ön hajdanán játszott egy másik Szabó Magda-regény filmváltozatában, a Régimódi történetben. Az ajtó-t mennyire ismerte korábbról?

- Én a regényre csak akkor figyeltem fel, amikor igen híressé vált, az írónő elnyerte érte a Femina-díjat, és számtalan nyelvre lefordították. Ez már akkor történt, amikor Szabó Magda nagyon idős volt. Az a tervem egyébként, hogy még inkább elmélyüljek az életműben, például a Katalin utca című regényében - mert úgy tudom, neki az volt a vágya, hogy abból jöjjön létre egyszer egy film. De annak a megfilmesítésére több pénz kellene.


 
- Az ajtó önéletrajzi elemekkel átszőtt regény. Szabó Magda férje Szobotka Tibor író volt. Az ajtó történetében szereplő férj, Szabados Tibor megformálásakor törekedtek-e arra, hogy a figurát Szobotkáról mintázzák?

- Igen, bár nem a külsődleges hasonlóság megjelenítése volt a lényeg. Ez egyébként a film minden figurájára érvényes. A regénybeli Emerenc kősziklaszerű, nagydarab nő, megformálója, Helen Mirren viszont törékeny hölgy. De az volt a fontos, hogy ő képes érzékeltetni: ez az asszony a maga egyszerűségében is királynői jelenség... Ami a férj alakját illeti: Szabó István kezembe adta Szabó Magda Megmaradt Szobotkának című kötetét, amit magammal vittem a nyaralásra, és valósággal faltam ezt az izgalmas olvasmányt... Érdekes és megrendítő megismerni Szobotka előéletét: Szabó Magda a második felesége volt, az első felesége és a gyereke is meghalt. Ez a sokat megélt ember talán ezért is bölcs rálátással tekint a világra, és a feleségére is, akit nagyon szeret. Mégis finom humorral, gyengéd iróniával szemléli a felesége és Emerenc különös, hullámzó kapcsolatát. Ő a rezonőr - azaz jelen van az egész történetben, a puszta jelenlétével támogatja a feleségét. Egyszer tör csak ki, amikor Emerenc túllép egy határt, behatol az aurájába. Én úgy érzem, hogy az a jelenet, amelyben Tibor kijön a sodrából, és indulatossá, szenvedélyessé válik, visszaidézi azt a régi Szobotkát, aki akkor volt, mielőtt a személyes tragédiák érték volna. Persze, Szobotka előéletéről a néző mit sem tud, nem is fontos, de nekem Szabó Magda írása segített, hogy ezt a finom humorú, rezonőr figurát  - ami nagyszerű, de nehéz szerep - meg tudjam formálni.
 
- A filmet már több helyen bemutatták. Milyen a fogadtatása?

-  Telt házak előtt játsszák Debrecenben és Veszprémben, de a berlini bemutatón is nagyszerű volt a fogadtatása. Reménykedem, hogy ebben a valóságshow-khoz szokott világban akad még egy réteg, amely fogékony az bensőséges emberi kapcsolatokról szóló történetekre, az igazi irodalom filmes megjelenítésére.
 
- Önt a fehérváriak szeretettel a mi színészünk-ként emlegetik. Ön is érzi ezt?
 
- Igen, nagyon jól esik. Az az oka, hogy én itt tanultam, edzettem, népművelő voltam, dolgoztam a Videotonban...
 
-  Na meg eljátszotta McMurphy-t a Száll a kakukk fészkében...

- Éppen ide akartam kilyukadni. A polgármestertől tudom, hogy azt az elmúlt húsz év legjobb produkciójaként tartják itt számon. Ennek őszintén örülök.
 
-  Mostanában többször látjuk Fehérváron. Ez csupán véletlen?

- Nem. Egyrészt nagyon jó most itt a focicsapat, gyakran járok meccsekre. Másrészt a Veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetőjeként szeretném, ha a két színház között komolyabb együttműködés alakulna ki. Mert ez mindkét intézmény működését olcsóbbá is tehetné, ami manapság igen fontos szempont. Azaz a veszprémiek Fehérváron is tartanak vendégjátékokat, a fehérvári társulat pedig Veszprémben is szerepelne. Ezért aztán többször is jövök megnézni egy-egy itteni előadást...


Mai hír, hogy Eperjes Károly valószínűleg otthagyja az új Színházat. Részletek itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!