Egész nap dörgött az ágyú - Hagyományőrzők bemutatója a Katonai Emlékparkban

Pákozd – Testközelben a hadtörténelem. Akár ez is lehetett volna a mottója annak az egész napos bemutatónak, melyet fegyveres hagyományőrzők tartottak szombaton a Mészeg-hegyi Katonai Emlékparkban. Így például a látogatók – működés közben is - megismerkedhettek egy 1917-ben gyártott 7,5 centiméter kaliberű hegyi tarackkal. Mit mondjak, fülsüketítő hangja volt.

B. Kiss László

A Skoda cég által kifejlesztett, Győrben készült ágyút 1915-től – úgymond -  a fél világ használta egészen 1945-ig, a Pákozdon szombaton bemutatott  - és a nap során többször is elsütött – példány a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozata tulajdonában van. A piros parolis, második világháborús egyenruhába bújt fővárosi hagyományőrzőket a nemrégiben alakult, zöld parolis füzéri hagyományőrzők is elkísérték el. Ők a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj nevet vették fel.


A hegyi tarack hatótávolsága nyolc kilométer volt, hét málhás állat kellett annak idején a darabjai szállításához. A szombati pákozdi bemutatóra egy mikrobusszal hozták, amelynek előrebuktatták a hátsó ülését. Mivel szétszerelhető, kempingágyúnak is nevezik a fővárosi tüzér hagyományőrzők – tudtuk meg Kerti Ferenc hagyományőrző törzsőrmestertől.

A fiatalember hét éve csatlakott a csapathoz – tudtuk meg tőle, amúgy „civilben” a parlamenti őrség tagja. Ő még volt sorkatona, ha csak hat hónapot is - meséli. A fél évet a díszzászlóalj tagjaként húzta le. Leszerelés után másfél hónapig volt polgári foglalkozása, aztán ismét uniformist öltött.

A fővárosi tüzér hagyományőrzők egy másik, felújított ágyúval is rendelkeznek.  Az egy  1942-es mintájú 76,2 milliméteres szovjet gyártmányú könnyűágyú. A z általuk birtokolt darabot magyar honvédek zsákmányolták a második világháborúban. A  típust aztán 1948-ban rendszeresítették a  honi néphadseregben. Így aztán 1956-ban ilyen ágyúkkal is tüzeltek a magyar felkelők a szovjet tankokra  - tudtuk meg a törzsőrmestertől, aki – társaihoz hasonlóan – korhű egyenruhát viselt.  A derékszíj és a pisztolytáska eredeti, az öltözék már másolat, amelyet korábban színházi jelmezek varrásával foglalkozó hölgyek készítettek, akik mostanra egészen jól kitanulták az uniformis szabásának csínját-bínját.

Manapság már nem számítanak fehér hollónak a második világháborús hagyományőrzők sem, akik között ott találjuk a Szent István gyalogezred nevét felvett, fehérvári kötődésű  alakulatét is, amely ugyancsak részese volt  a pákozdi Katonai Emlékpark és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör által szervezett szombati napnak, ahol egyébként a magyar fegyvergyártás legnagyobb sikerének számító, ugyancsak világháborús Király géppisztollyal is megismerkedhettek a látogatók  Soós Péter, a Hadtörténeti Intézet munkatársa jóvoltából. S még egy mondat a hagyományőrzőkről: már egy három fős kerékpáros egység is alakult. S hogy miben különbözött a többitől egy harci bicikli? Megerősített vázán puskatartó is volt,  a baka málhatáskája pedig a csomagtartón kapott helyett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!