Durva! A matató betörőre ébredt a nagypapa

Bokrodi Zsolt és Lukács Zoltán a családok férfi tagjaival felváltva járőrözik
Fotó: Szabó László

- Az egész család aludt - Czékmánné Újfalusi Judit  a betörés után két hétig nem találta a helyét, annyira felzaklatták a történtek.  - Hajnali három óra volt, a konyha ablakán jöttek be. Az alsó szinten aludt  édesapám a nappaliban,  a mama, a két kisgyerek a másik szobában, mi ketten a hálószobában, fönt a nagylányunk.  Édesapám arra ébredt, hogy matatunk a nappaliban, de rájött, nem mi vagyunk, hanem fejlámpával két vékony, magas férfialakot vélt felfedezni. Kiabált:  Segítség, betörő. Fogják meg!  A bejárati ajtóban belülről benne volt a kulcs, azon egy kocsikulcs. A a ház előtt állt az autó, elvitték, még egy laptopot, egy retikült iratokkal, pénztárcával. Lélektanilag is rettenes volt. Azt hittük ennyi, de rá két napra  újból megtörtént a szomszédban.
 - Akkor a Mariannékhoz mentek be - tette hozzá  Czékmán  Zoltán.  - Annyit sikerült megtudni, hogy egy autóval jönnek négyen, aztán gyorsan eltűnnek. 
- Az egyik szomszéd észrevette őket, amikor hozzánk betörtek, a kocsit egészen a Váli-völgyi pihenőig üldözte, fel is írta a rendszámot, de sajnos az a mi kocsinké volt  - Judit ma már mosolyog ezen,  de akkor nem tudták feldolgozni a történteket. - Hihetetlen  nyomás nehezedett az egész családra. Nem is tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, a Zoliéból vagy az enyémből, hogy járjuk végig a házakat, beszéljünk a szomszédokkal a történtekről.  

Lukács Zoltán, Juditék egyik szomszédja azonnal felkarolta az ötletet, együtt kerestek partnereket régi, de  alig ismert szomszédaik közt.
- Elmeséltük, mi történt, valamint azt is, hogy ha van elképzelésük, miként védhetnénk meg magunkat,  szervezzünk egy találkozót, beszéljük meg, mit tehetnénk. Az első beszélgetésre körülbelül három hete tizenhatan jöttek, azonnal el is készítettük a beosztást, ami az jelenti, hogy minden éjjel két-két férfi járja a négy utcát éjjel tizenegytől hajnali négyig.
Lukács Zoltán és egyik lakótársa nemrégiben megállított egy személykocsit, ült benne három hölgy.
- Udvariasan elmondtuk nekik, miért vagyunk ilyen későn az utcán, megkérdeztük, kihez érkeztek, és elköszöntünk tőlük. A mi családunk tíz éve  lakik itt, azért költöztünk le Pestről, hogy az iskola és a tornaterem közt  ne  biztonsági őr kísérje a gyerekeinket. Biztonságban építkeztünk,  bár akkoriban előfordult, hogy az  építőanyagok közül eltűnt egy-két dolog, de egészen más érzés, ha az ember biztonságérzete veszélybe kerül, s ott a családja. Ezek az emberek ellopták a nyugalmunkat,  amit vissza kell  szereznünk. Nem ismertünk ilyen történeteket, és amikor az megtörtént, megijedtünk. Elveszett az előny,  nem jurtasátrakban lakunk, hogy odébb vigyük őket.  Négy házon kívül minden család csatlakozott az őrszolgálathoz, megbeszéltük, milyen lehetőségeink vannak, hogy a közterületeket biztonságosabbá tegyük. Egyesületet alakítunk,  az önkormányzat pályázik térfigyelő kamerákra, abban is gondolkodtunk, hogy  sorompóval korlátozzuk a tömb  forgalmát éjszakánként. A gárdonyi kapitány beszélt a lehetőségeinkről. 
   
A magánterületekre  is jó tanácsokat kaptak. Sorolták: a  zárak megerősítése, mert  a cilinderzárak nem biztonságosak. Az ablakokra érdemes nyitásérzékelőt felszereltetni, nyáridőben a rács lenne a megoldás, de ki akar rácsok mögött élni!    Az értékeket eltenni a földszintről, riasztót felszerelni.  A biztosítás kell, de nehézkes, a Czékmán család még küzd a kárenyhítéssel, a biztosítással is.