Dübörgő forgalom a Kelemenen

Székesfehérvár - A lapunk által a városrészeket bemutató sorozathoz kapcsolódó fórumon a legtöbb kérdés, felvetés a Kelemen Béla utcát célozta. Az itt lakók sorolták a gondokat.

Kocsis Noémi


Gáspár Erika is itt lakik, elsők között kifogásolta a Kelemen Béla utca hatalmas forgalmát. Megoldási javaslata is van: kinézett egy területet a vallási közösség királyságterme mögött, ahol átkötő utat lehetne építeni, így az autók a legtöbb házat elkerülnék. A felvetésre a választ a polgármesteri hivatal és a városgondnokság illetékeseinél kerestük. Úgy tűnik, olvasónk nyitott kapukat dönget:
A Kelemen Béla utcai átmenő forgalom csökkentésére forgalomcsillapító küszöbök valósultak meg, valamint az utca 30-as korlátozott sebességű övezetbe tartozik. Az érvényben lévő szabályozási tervben a javaslatnak megfelelően a Jankovich Ferenc u. - Tobak utca között egy területsáv átkötőút céljára, közlekedési területnek van kijelölve.  A Kelemen Béla u.  Palotai út közötti forgalom lebonyolítását a júliusra elkészülő Tobak utcai útfelújítás is segíteni fogja a már elkészült Bátky Zsigmond u.  Rác utca közötti új összekötő úttal. 
Vendég Jenő több ilyen fórumon elmondta már az itteniek panaszait.  Nem lehetne-e több 30-as tábla az utcában? Nem lehetne-e elérni, hogy a teherautók ne menjenek be? Több zebra is kéne ide, az egy meglévő közel sem elég, ráadásul a korábban erre járó kisméretű, csendes buszok mellett mára beszállingóztak a csuklós nagyok is, amelyek nagyobb zajt is keltenek.
- A Palotaváros 30-as korlátozott sebességű övezetbe van vonva - kaptuk meg az illetékes reagálását. A jogszabály szerint csak az övezet bevezető útjainál kell kitenni a táblákat, és azt nem kell ismételni minden útkereszteződést követően. Az utcában a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsival behajtani tilos  korlátozás van érvényben, kivéve áruszállítás kiegészítéssel. A tehergépjárművek teljes kitiltása a területen működő, és a helyi lakosság kiszolgálását is biztosító vállalkozások miatt nem megoldható. A lakótelepen, azokon a helyeken, ahol nincs kiemelt forgalomvonzó létesítmény és koncentrált gyalogos átkelési igény (iskola, orvosi rendelő), nem célszerű gyalogátkelőhely kijelölése, tekintettel arra, hogy a lakótelepi gyalogos átkelések elszórtan, az egyéni igények alapján jelennek meg. A sűrű beépítettség miatt a lakótelep teljes területe 30-as korlátozott sebességű övezetbe tartozik és a forgalomcsillapító küszöbök is segítik a gyalogos átkeléseket.  
 A menetrend szerint közlekedő 29-es járat csendes kisbusz. Esetleges üzemhiba esetén a szolgáltató a rendelkezésre álló járműparkból biztosítja a közösségi közlekedést. Vagyis ilyenkor a normál méretű buszok járnak erre is - de ez nyilván nem nyugtatja meg a panaszosokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!