Drága mulatság a vaklárma

Dunaújváros - Néha éppen a legfontosabb információkat nem tudjuk megadni, ha riasztjuk a mentőket és a tűzoltókat.

Szigeti Sándor

Fülsiketítő szirénázás törte meg hétfőn délután a város csendjét: a dunaújvárosi mentőállomásról egy rohamkocsi és két mentőautó, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságról az egyes és kettes jelzésű egység, valamint a gyorsbeavatkozó gépjármű is a 6-os főút felé, Kulcs irányába rohant. A DH úgy tudja: az   egyik szemtanú azzal telefonált be az ügyeletre, hogy kisbuszba szorult, életveszélyesen megsérült gyerekeket lát a helyszínen. Mint később kiderült, ekkora baj szerencsére nem történt Kulcsnál, ám a három mentő és a három tűzoltó autó ekkor már a helyszínen volt.
Az önkormányzati tűzoltóság parancsnoka azt mondja:, nem ritkák az olyan esetek, amikor valaki rosszul mér fel egy szituációt:
- Előfordult például, hogy egy lakásból füstött látott szállni a  bejelentő, és riasztott minket.  Kiderült, szó sincs  tűzről. A lakásban parkettát csiszoltak, a csiszológép által felvert port vélték füstnek  - mondta Varga Ernő.
 A nem szándékos avagy téves jelzéstől a jogszabály élesen elkülöníti a szándékos megtévesztést, a vakriasztást:
- Utóbbi esetben valójában  arról van szó, a bejelentő jó tréfának véli, ha tesztelheti a tűzoltókat, hány perc alatt érnek ki a helyszínre. Az ilyen mókamesterek annak már kevésbé szoktak örülni, amikor rájuk terheljük a kivonulás teljes költségét. A riasztáshoz igénybe vett autó üzemeltetési díján felül ki kell fizetnie a vonuló tűzoltóknak járó pénzt is. Ez már a városon belül is több tízezer forintos tételt jelent, nem is beszélve arról, ha vidékre szól a vakriasztás.
A rendvédelmi szerveknek megvannak az eszközeik, hogy beazonosítsák a hívó felet, kár kockáztatni.
- Pár  éve néhány  hallgató szándékosan megbabrálta az egyik főiskolai tűzjelző-berendezést, és az  beriasztott. Kivonultunk a helyszínre. Az egyik hallgató végül  elismerte, hogy ő okozta a galibát. Kőkeményen behajtottuk rajta a kivonulás költségét - hangsúlyozta Varga Ernő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!