Celebgyártás vagy tehetséggondozás?

Székesfehérvár - Péntekig lehetett jelentkezni a Fehérvár Hangja elnevezésű tehetségkutató versenyre. A fehérvári és megyei fiatalok azonban nem csak a „hazai színpadon”, hanem az országos kereskedelmi televíziók kamerái előtt is megmérettetik magukat. Vajon a sztárcsinálás, vagy a valódi tehetséggondozásban bíznak a fiatalok?

Miskei Anita

A kereskedelmi televíziókban zajló, hétről hétre visszatérő tehetségkutató műsorokban egyre többen teszik próbára magukat, remélve, felfigyelnek hangjukra, mozgásukra, produkciójukra. Néhányan hírnevet, „celebséget” szeretnének, mások arra vágynak, tehetségüket felismerjék, és végre kitörjenek. A bátrabbak többször, szinte minden válogatón megjelennek, mások egyszeri, a nagy lehetőségnek tekintik a showműsorokat. Czédulás Felícia és Fehér Sándor talán épp egy évvel ezelőtt lépett fel egy kereskedelmi csatorna válogató műsorában. Csalódottan térek haza a produkció után, mert bár évek óta keményen dolgoznak, egészen más kritikát kaptak a színfalak mögött, s más ment le a tévében. A Fantázia Ének- és Táncegyüttes párosának nem szegte kedvét a tehetségkutató, sőt, egyre több fellépésük van.

- Négy éve alakult az együttes, korábban csak falunapokon léptünk fel, ma pedig épp Kecskemétre tartunk, ahol egy rendezvényen többek között Farkas Bertalan tiszteletére adunk műsort. Mindemellett érettebbé, még nőiesebbé váltam, ami lehetővé tette, hogy jobban kiteljesedjek, s idősebb női előadók dalait is hitelesebben adjam elő - árulta el az ifjú hölgy, Czédulás Felícia. Hozzátette, ez is lehetővé tette, hogy repertoárjukat bővítsék, s a könnyűzenei dallamok mellett operett, revü és country is felcsendül műsoraikban. -  Emellett Kozári Ferenc színkörében is tanulok, ami segít abban, hogy érzéseimet még jobban átadjam a közönségnek.

Czédulás Felícia és Fehér Sándor az énekegyüttessel és párosként is sokat szerepel, tavaly 72 alkalommal léptek fel, s idén is közel ennyiszer szórakoztatták már a nagyérdeműt. A kereskedelmi csatornák tehetségkutatóiban csalódtak, de a zenélés és a tánc életük fontos része. Felícia elárulta, izgalmasnak tartja azonban a Fehérvár Hangja versenyét, melyre néhány napja végül beadta jelentkezését. - Hiszem, hogy egy szakmai zsűri véleményéből tanulhatok, s tudom, ezúttal olyan közegben bizonyíthatom tudásom, tehetségem, ahol valóban ezek az értékek a mérvadók - mondta.

Az országos merítésű tehetségkutatóktól szándékosan és vállaltan is különbözni akar a Fehérvár Hangja elnevezésű verseny, amelynek talán legfőbb erősségét az egyik jelentkező énekes fogalmazta meg: Eddig azért nem indult nagyobb tehetségkutatón, mert aki ott bekerült a rendszerbe, a végén nem ugyanazon személyként jött ki.  Azaz a versenyzők egy olyan átalakításon estek át, aminek természetesen sok pozitív hozadéka is van a sztárrá válás szempontjából, csak éppen a versenyző egyénisége tűnt el, vagy alakult át nem természetes módon. Mint Tomek Noémi, kreatív vezető fogalmaz, céljuk tehát nem a ma olyannyira divatos sztárcsinálás, hanem az, hogy a helyi fiataloknak biztosítsanak egy olyan lehetőséget, ami az önkormányzat tehetséggondozási programjába is jól illeszkedik. A versenyre, amelyre péntekig lehetett benevezni, szinte egytől egyig olyanok jelentkeztek, akik már rendelkeznek valamilyen zenei múlttal. Azaz például zeneiskolába jártak, járnak, és jól játszanak egy vagy több hangszeren. Több olyan fiatal is van, aki már létező zenekarban játszik, s a versenytől reméli karrierjének beindulását.

 -  Számunkra nem gazdasági vállalkozást jelent a Fehérvár Hangja, hanem egy missziót, amivel a megyében élő, zenében tehetséges fiatalokat próbáljuk felkarolni. Ebből adódóan a felkészülés ideje alatt sem kell megváltoztatniuk az életüket, nem lesz beköltözős tábor. Lesz viszont komoly válogató, amire október 29-én és 30-án, a Pelikán Teremben kerítünk sort. A 24 legtehetségesebb jelentkező jut az Alba Plázában, novemberben rendezendő elődöntőbe, a végső döntőt pedig december 9-én, a Gáz utcai sportcentrumban tartjuk  -  mondta Tomek Noémi.

 És hogy mit kapnak a versenyzők? Sok-sok nyereményt, de elsősorban lehetőséget. Lehetőséget például arra, hogy nagy közönség előtt próbálják ki magukat, lehetőséget arra, hogy a verseny közben egy kicsit a saját céljaikat is jobban megismerjék. És persze a város saját rendezvényein is számos fellépési lehetőséget biztosít majd a nyertesnek, akit Pély Barnabás mellett Quintus Konrád, Kelemen Angelika és Vörös Tamás választ majd ki.

 

Sztárok lesznek, nem zenészek

Nagy sikereket és még nagyobb bénázásokat látni hét végi estéken a kereskedelmi televíziók adásaiban. Néhányan feltörnek, mások megalázottan buknak el, s kerülnek pillanatok alatt a szemétkosárba. Jöhet hirtelen a siker, amelynek terhe alatt állni kell, tűrni, áldozatokat hozni, s eközben meg kell tanulni tisztelni a közönséget. Máskor szembe kell nézni azzal, hogy az önmagunkba vetett hit kevés, s az is lehet, hogy tehetségtelenek vagyunk. Vagy épp énekelni, táncolni tud a jelentkező, de nem popsztár alkat. Mert ma már az is számít a döntéskor, elég trendi-e a jelentkező. Gyönyörű lányok, dögös pasik lehetnek csak nyerők?  Ki tudja? De az már biztos, hogy akinek nem eléggé formálható személyisége, kevésbé irányítható, lázadó, azt hamar szélnek eresztik. A döntés a tehetségeké: sztárok lesznek, vagy zenészek.

Miskei Anita

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!