Brutális rablás - hason szúrta a pultost!

FMH - Betörések, lopások, trükkös csalások tették tönkre Fejér megye egyes lakóinak vasárnapját. Az egyik fehérvári sörözőben a kés is előkerült...

feol.hu

Vasárnap délután érkezett a bejelentés a fehérvári Gőzmalom Sörözőből a rendőrségre, hogy két ismeretlen személy játékgépezést követően odalépett a pultoshoz, majd míg egyikük hátraszorította annak kezét, a másik hason szúrta, és kivette a kasszából az aznapi bevételt, majd ezt követően az ajtóban álló harmadik társukkal együtt elmenekültek. A 25 éves alkalmazott könnyű sérülést szenvedett, mert a kés csak zsírszövetig hatolt. A trió zsákmánya 120 ezer volt. A rendőrök keresik az elkövetőket. 

Betörtek a soponyai gyógyszertárba is. A település Petőfi utcában található patikájába a rácsot kifeszítve és az ablakot befeszítve jutott be ismeretlen tettes, aki onnan készpénzt vitt el. A lopási kár hatmillió forint.

Ruhákat vittek el egy parkoló autóból Polgárdiban. A jármű egy családi ház garázsában állt nyitva, benne a kulccsal. A ruhák értéke kb. egymillió forint volt.

A lemeztetőt kivágva, és az állmennyezetet beszakítva hatoltak be ismeretlenek az egyik fehérvári nagyáruházban lévő ékszerboltba, és onnan ötven millió forint értékben arany-ékszereket vittek el.

Rokkant igazolványt, flóbert pisztolyt, valamint bifokális szemüveget vitt el ismeretlen tettes egy Mitsubishiből. Az autó Velence, Tópart utca egyik családi háza előtt állt. A tettes az autó bal hátsó ablakát törte be, és így vette ki a tárgyakat a járműből. A lopási kár kétszáz ezer forint

120 ezer forintért  vett meg egy idős, rétszilasi asszony egy masszírozó gépet egy ismeretlen nőtől. A gép valós értéke kb. hétezer forint. A 30 év körüli nő azzal csengetett be a sértetthez, hogy számítógépes rendszer alapján kap egy masszírozó szerkezetet ingyen. Később a szerkezet ára már 600 ezer forint volt, de abból kedvezményt kapott az idős asszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!