Becsődölhet-e Magyarország?

A lengyelek kihasználták a pillanatot, a görögök most menedzselik, nekünk esélyünk sincs rá - mert kicsik vagyunk, állítja dr. Szikszai Szabolcs, a Pannon Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa.

Tiger Szabolcs

- Egy államot nem lehet úgy felszámolni, mint mondjuk egy vállalkozást, épp ezért ilyen esetekben mindig megegyezésre kell törekedni. Az államcsőd konkrétan annyit jelent, hogy az állam deklarálja, nem képes fizetni a piaci befektetőknek - válaszolt lapunk kérdésére dr. Szikszai Szabolcs, a Pannon Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa. 

- Görögország évek óta folytat tárgyalásokat a hitelezőivel, mert államadósságának magánkézben levő egyharmadát nem tudja kifizetni. A piac erre természetesen felkészült, folyamatosan emelkedtek a kamatok, eközben az államkötvények elértéktelenedtek. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy miként tudná a déli ország elkerülni az államcsődöt, mivel az eurózóna tagjaként ez súlyosan érintené a többi tagállamot is. Egyébként, ha sikerül is megállapodni az egymilliárd eurós görög államadósság eltörléséről, a maradék kétmilliárd még mindig csődbe viheti az államot, amit csak további megszorításokkal, adóemelésekkel, munkahelyi leépítésekkel kerülhetnének el.
 
- Államcsőd esetén a külföldi befektetők kivonják a tőkét az országból, a valuta elértéktelenedik, az adott állam évekre letörölné magát a nemzetközi gazdasági térképről - magyarázta az adjunktus az államcsőd következményeit.

- A csődbe jutott állam teljesen hiteltelenné válik a nemzetközi piaci szereplők szemében. Ennek ellenére volt rá példa, hogy az adós nem volt hajlandó fizetni. Ez történt például a kilencvenes években Lengyelországban, amely méretéből és a közép-európai blokkban játszott szerepéből adódóan  hat- hét év alatt visszanyerte korábbi státusát.
 
- Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mivel túl kicsi és törékeny állam vagyunk, nincs semmi olyan eszköz a kezünkben - olaj, értékes ásványok, arany-, amivel sakkban tarthatnánk a nagyhatalmakat.


Egyébként a magyar államadósság nem jelentős - a kamattörlesztés 800 ezer milliárd forint, ami a GDP 3-4 százaléka-, a görögökének mindössze negyede. Ha mi, magyarok kijelentenénk, nem fizetjük a hiteleinket, akkor nem lennének államkötvényeink, minden Magyarországra szóló piaci követelés lenullázódna, az euró árfolyama 600-700 forintra ugrana, miközben infláció - akár hiperinfláció - keletkezne.

Az importált termékek ára - autó, ruha, energia, nyersanyag  - az egekbe szökne. Mindeközben az államháztartás nullszaldós vagy akár pozitív is lehetne. De mint mondtam, ettől kezdve hiteltelenek lennénk, s a Mercedes biztosan nem nálunk építene gyárat. Persze, ha nagy ország lennénk, megfelelő alkupozícióban, akár egy-két év alatt is rendeződhetnének a dolgok.
 
- A folyamatban lévő görög államcsőd egyébként már most hatással van a hazai gazdasági folyamatokra is, mivel a nemzetközi minősítő szervezetek az arányaiban nagy adósságunk miatt Magyarországot veszélyesnek minősítik. Ha a hazai vezetők nem figyelnek oda a forint árfolyamára, akkor könnyen előfordulhat, hogy mi lehetünk Európa következő vesztesei.



Kölcsönösen függünk egymástól
 
Amióta a 19. században kialakult a globális munkamegosztás, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy ország önellátó legyen. Egyesek autót, mások élelmiszert termelnek. Még az USA sem önellátó, pedig területileg és gazdaságilag is hatalmas - mondja Szikszai Szabolcs. - Az elsősorban exportból élő Magyarország pedig rá sem gondolhat. Érdekes egyébként,  2008 óta, a válság közepette pozitív a kereskedelmi mérlegünk, többet exportálunk, mint amennyit importálunk. Az ok: takarékosabban élünk, kevesebbet költünk és az államadósságunk is csökken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!