Bajor Imre csalódott, de sűrűn látott vendég lesz a Sóstói Stadionban

Tiber "Titusz" László, a Videoton egykori válogatott futballistája gondolt egyet, autóba szállt, és meg sem állt Füléig, ahol bekopogott Bajor Imréhez, a népszerű színészhez, s közölte vele: most pedig elmegyünk Fehérvárra, s megnézzük a Videoton FC és a Szombahelyi Haladás labdarúgó mérkőzést. Bajor, a "Kicsihuszár" nem mondot nemet, hiszen imádja a focit, van, amikor naponta öt meccset is megnéz. Viszont a Vidi-Hali összecsapás csalódást okozott neki.

Matók János

 "Örömmel tettem eleget Laci invitálásának, mert imádom a világ talán legszebb játékát, a futballt. Van olyan nap, amikor ötöt is megnézek. Feleségem gyakran megkérdezi tőlem, hogy mi ebben a jó, mit élvezek rajta? Az tény, hogy az ötből általában két rossz azért van, két közepes, de egy mindenképpen kiemelkedik. Erre számítottam a Sóstói Stadionban is, de nagyot csalódtam. Mert az ország kirakatcsapatától, a bajnoktól sokkal többre számítottam. Az első félidőben meg is jegyeztem Lacinak, hogy olyan érzésem van, mintha egy öregfiúk meccsen ülnénk. Nem láttam semmi elképzelést a Vidi játékában, pedig annak lennie kell, akár rossz, akár jó játékkal. Arról nem beszélve, amikor a 60. perc környékén megláttam, hogy a Videoton és talán az ország leghíresebb játékosa, Alves görcsöt kapott, azt hittem, hogy rosszul látok. Mi történt Alvessel hiszen a játékra, az iramra nem mondhattuk, hogy öldöklő lett volna. Végül a hazaiak begyötörték a győztes találatot, de mégsem voltam elájulva a látottaktól. Őszinte legyek? Ami tetszett, az a jó idő, a jó társaság és a szép élénkzöld fű, a többi sajnos nem. Nem értem, hogy miért kellett a sikeredzőtől, Mezey Györgytől megválni. De nem először jövök el a Vidi hazai mérkőzésére. Füle közel, 17 kilométerre van Fehérvártól, így amikor az időm csak engedi, ismét eljövök. Mert ahogy említettem, imádom a focit, s talán a Vidiben sem csalódom majd" - mondta a lefújás után Bajor Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!