Az éremgyűjtők kincses napján lezárult a Királysor

Székesfehérvár - Országos találkozót szervezett a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Fejér Megyei Alba Regia szervezete múlt vasárnap a megyei művelődési központban, és kibocsátotta negyedszázados munkáját lezáró királyérmet is.

Kővári Gabriella

A MÉE Alba Regia Szervezete által 1987 óta folyamatosan kibocsátott Királysor éremsorozat a múlt hét végén, a 26. Éremgyűjtő Találkozón vált teljessé. Idén a Habsburg-uralkodókat bemutató sor tizedik, a teljes kollekció harmincötödik, egyben utolsó tagjával I. Józsefről és testvéréről, III. Károlyról emlékeztek meg a numizmaták.
- Az éremkiadást igyekszünk valami érdekességgel fűszerezni, nem csak lemásoljuk a korabeli érmeket, hanem kerestünk fehérvári kapcsolatot is. A mostani veret hátterében például a felsővárosi Szent Flórián szobor látható, utalva a kuruckorra, amikor is I. József Rákóczival östönködött, háborúskodott. Rákóczi egyik pénzének kicsinyített mását is megörökíti az érem - árulta el Szabó Antal, a fehérvári egyesület elnöke.  A kiállításon láthatók az éremtervek, a gipszminták és verőtövek is. Az egyetlen példányban készült bronztányérokat  méltó helyen szeretné az egyesület elhelyezni, hogy  városunk díszévé váljanak.
A tárlaton kevesek által ismert és gyűjtött témák is megjelennek: ezúttal tűzoltók numizmatikai emlékei és kutyabárcák láthatók.
Az éremcserére és vásárra az ország minden pontjáról több százan érkeztek gyűjteményüket gyarapítani, eladni, csereberélni. A börzén nem csak érmek találhattak új gazdára, de féltve őrzött kincsekből is lehetett válogatni: üveg- és porcelán dísztárgyak, római pénzek, Ferenc József egykrajcárosai, régi dokumentumok, munkakönyvek, adójegyek kínálták magukat.

 


 A fehérvári Kovács Ferenc valódi ritkaságok birtokosa, gyűjteményének minden  tárgya egy-egy kis darabka történelem. 
- Ez itt egykoronás 1920-ból, ez egy1936-ban vert tízpengős, az a papírszelet a vöröshadsereg parancsnokságának ötpengőse. Ez meg itt egymilliárd milpengő Kossuth arcképével az 1946-os inflációs korszakból, amikor is naponta nyomott címletekkel fizették ki reggel a dolgozókat, mert a munkanap végén a pénz már értékét vesztette - magyarázta. Különösen büszke a Puskás-éremre, amelyhez nagyon nehéz hozzájutni, ugyanis a világhírű futballista spanyol rajongói felvásárolták mindet.
A tizenkilencedik századi megfakult képeslapokhoz, első világháborús katonaképekhez családi emlékek fűzik. A régi református imakönyveket, a jubileumi misék alkalmából kiadott szentképeket is  rokonsága hagyományozta rá. Megakad az ember tekintete  a magyar feltalálók emlékére kiadott és a zenei témájú éremsorozaton is. 
  Van, akit az tesz boldoggá, hogy a világ összes államának minden pénzéből birtokol egy-egy darabot. 
- Még az Antarktiszról is van pénzem, csak a Holdról nincs - mondta nevetve a szegedi Gergely Lajos, akit  már óvodás korában elkapott az azóta is töretlen  gyűjtőszenvedély. A legrégebbi pénze egy időszámítás előtti kelta érme, azonban  nem feltétlenül egy ősi darab jelenti a ritkaságot, állította. Példaként említette, hogy tavaly megjelent az arany ötszázezer forintos! Mindössze ötszáz példány készült belőle. Az induló ára nyolcszázötvenezer volt ma másfél-kétmillió forint között lehet szert tenni a hatvanegynéhány grammos pénzre. Kollekciója másik éke az 1992-ben Szegeden vert bronz és ezüst tízforintos.
Sok-sok féltve őrzött "ereklyét"  is bemutattak a tulajdonosok: rádióműsorvevői engedélyt 1948-ból, a szabadságharcban kipróbált szablyát, középkori kardokat, első világháborús hadszíntéri műtétekhez használt felcserkészletet, éremrendeket, kitüntetéseket, karszalagokat. Ez egy életre szóló kedvtelés, vallotta be Gergely Lajos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!